Különleges egység – A kutyavezető I.
A rendőri terrorelhárítás különleges képzést és felkészülést igénylő területe a bevetési kutyavezetőké, társuk, a jól kiképzett eb ott van az első sorban, amikor kiemelten veszélyes, fegyveres bűnözőkkel, terroristákkal szemben kell fellépni. Erről az egyedülállóan színes karrierútról, a kihívásokról, harcos és kutya kapcsolatáról beszélgettünk Bertalan László ny. főtörzszászlóssal, aki sokéves tapasztalatot szerzett a kutyavezetők izgalmas világáról.
– Budapesten születtem, a szüleim mindketten egy építőipari vállalatnál dolgoztak. Édesanyám adminisztratív munkakörben, apám műszaki területen, autószerelőként tevékenykedett. Így amikor oda került a sor, én is műszaki vonalon indultam el. Eredetileg autóvillamossági szerelőnek tanultam Szigetszentmiklóson, ott is érettségiztem. A rendőrséghez nem sok szál kötött, bár a hadtörténelem, a fegyverek és robbanóanyagok világa gyermekkoromtól kezdve nagyon érdekelt. Általános iskolás korom óta vonzott a lövészet is, először légpuskával, majd légpisztollyal versenyeztem. Nyolcadik osztályban úttörő légfegyveres országos bajnokságon csapatban második helyezést értünk el. Be kell vallanom, hogy régen rettenetesen féltem a kutyáktól, mivel még óvodás koromban megharapott egy elszabadult házőrző, így egyáltalán nem volt magától értetődő felnőttként a kutyás rendőri pálya – mutatta be családi hátterét Bertalan László.
Pályája legnagyobb részében kutyás beosztásokban szolgált különböző rendőri egységeknél.
– Érettségi előtt jelentek meg az iskola aulájában – bennünk nem kis derültséget keltve – toborzó plakátok arról, hogy jelentkezhetünk rendőrnek. Ezek azért csak beletették a bogarat a fülünkbe, mert amikor néhány hét elteltéve jöttek a toborzók, szóltak, ha valakit érdekel a rendőrség, az üljön le velük beszélgetni. Hát én leültem, ígértek pénzt, paripát, fegyvert, végül így jelentkeztünk többen is. Érettségi után, 1988-ban vonultam be Siklósra a határőrséghez kiképzésre, majd onnan mentünk november 1-én Csopakra, a rendőrtiszthelyettes-képző iskolára, ahol elkezdődött az akkori rend szerint tíz hónapos képzés, aminek része volt három hónap gyakorló szolgálat is. Ezt 1989 nyarán szerencsémre a Balatonnál, Balatonfüreden teljesíthettem.
Az iskola sikeres elvégzése után – önkéntes jelentkezés útján – a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közbiztonsági Parancsnokságának Mosonyi utcai kutyás alosztályához került.
– Amikor újoncként megérkeztünk az alosztályra, sorban mentünk be az irodába. Én, a legnagyobb léptem be utolsóként. Ahogy az alosztályvezető-helyettes meglátott, a székén elégedetten hátradőlve rám szegezte az ujját, és így szólt: Megvan Gríz vezetője! Mint megtanultam, ez volt a leendő kutyám nyilvántartás szerinti, úgynevezett BM-neve. Ekkor már éreztem, hogy ha a termetem alapján választottak ki, akkor ennek jelentősége van, nem véletlenül engem talált meg a feladattal. Az öltözőben már vártak a kollégák. Amikor kiderült, hogy melyik kutyát kapom, egyikük csak annyit kérdezett: „Azt a nagy fogút?!” A következő napon mentünk Dunakeszire, a kutyavezető-képző iskolára. Ott a főhadnagy rámutatott egy gyönyörű, ordas kanra azzal, hogy: „Ez lesz a magáé!” Épp csak annyit mondhattam neki, hogy „Szia, kutyus!”, ő már ugrott is üvöltve a boksz rácsának. Azonnal tudtam, hogy oda be nem megyek! Az egyik tapasztalt kolléga, akit Gríz, vagyis hívónevén Ary már ismert, felszerelte, rátette a nyakörvet, a szájkosarat, és a póráz végét a kezembe adta. A következő pillanatban a kutya már vitt is magával, ahová akart – emlékezett vissza nevetve a főtörzszászlós.
Így indult kutyavezetői pályája. 1989 szeptemberében kezdte meg a járőrkutyavezető-képző tanfolyamot Dunakeszin, vagy ahogy céges berkekben sokan emlegették, Kutyakeszin.
– Aryval gyorsan megtaláltuk a hangot hála Istennek, mindketten pályakezdők voltunk. Vele mentem a járőrkutya-vezető tanfolyamra. Akkori rendszer szerint ez egy három hónapos képzést jelentett, ahol nagyon sokat tanultunk egymástól és egymásról is.
– Iszonyatosan hálás vagyok a sorsnak, a kiképzőimnek és a kollégáimnak, akiknek rengeteget köszönhetek! Dunakeszin, kutyás vonalon mindenféle szolgálattal találkoztunk. Ott voltak a bűnügyes nyomkövető, szagazonosító és kábítószer-kereső ebek, de a tűzszerészek, a terrorelhárítók és más szervezetek kutyavezetői is. Mindenki tette a dolgát, a közös pontot a kiképzők jelentették, akik nagyon sokféle képzést vezettek, óriási tapasztalattal rendelkeztek és rendelkeznek ma is. Mi természetesen láttuk, hogy a többi kutyás éppen mit csinál, néha kapcsolatba is kerültünk egymással. Volt például Dunakeszin egy faházunk, amit öltözőnek használtunk, de például a terrorelhárítók időről időre elkérték gyakorlásra. Ez nekünk is élmény volt, nézhettük, miként dolgoznak, milyen, sokszor kalandos képzési feladatokat hajtanak végre – összegezte a járőrkutyavezető-képzés tapasztalatait.
Aztán a három hónapos képzés teljesítése után tért vissza a Mosonyi utcába.
– Nagyon sok volt a rendezvénybiztosítás, focimeccs, koncert, kicsit csapaterőjelleggel léptünk fel. A fennmaradó időben járőröztünk. Alapvetően jó volt a csapat, viszont szakmai szempontból érdekes volt, hogy létszámhiányos időkben az URH-sokhoz vezényeltek minket kéthetes ciklusokban. Ilyenkor kutya nélkül, egyszerű gépkocsizó járőrként tapasztalt, sokat látott zsaruk mellett ülve jártuk a várost. Ekkor jött a meglepetés, mert én azt hittem, hogy addigra már mindent megtanultam, amit lehetett, mindent tudok a szakmáról. Nagyon büszke is voltam magamra, amíg oda nem kerültem melléjük, és egyes helyzetekben bizony rádöbbentem, hogy ezt sem tudom, azt sem tudom. Nagyon jó iskola volt, és az önértékelésemet is helyreigazította – összegezte a BRFK állományában töltött szolgálat tapasztalatait a főtörzszászlós.
Hamarosan azonban új kihívás elé nézett: lehetőséget kapott arra, hogy kutyájával elvégezzen egy robbanóanyag-kereső tanfolyamot.
– Erre 1990-ben került sor, amikor elindult a BRFK számára is nyitott robbanóanyag-kereső tanfolyam, amihez tartozott egy kritériumrendszer, hogy milyen idős és milyen képzettségű kutya és kutyavezető párost keresnek. Én belefértem ebbe a keretbe, így behívtak Dunakeszire. Egy bizottság megnézte, hogyan dolgozunk együtt, csináltunk egy tesztfeladatsort, és ki is választottak minket Aryval, aki így esélyt kapott rá, hogy mai értelemben duális képzésű kutya legyen, egyszerre járőr és robbanóanyag-kereső képesítéssel. A tanfolyamot teljesítettük – emlékezett vissza a kutyavezető, aki e képzést követően ugyanott kiképzésvezetői tanfolyamot is teljesített.
K. D.
FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ, RENDŐRSÉG