Különleges egység – A parancsnokhelyettes
A rendőri terrorelhárító egységek szívesen fogadták a más fegyveres szervezetektől érkezőket, akik kiképzésükön olyan tudást sajátítottak el, amely a rendőrségnél is hasznos. Ám nagyon ritka, ha valakit egy átalakuló rendőri terrorelhárító egység parancsnokhelyettesének kérnek fel.
Dr. habil. Boda József ny. nemzetbiztonsági vezérőrnaggyal mégis ez történt.
– 1953-ban születtem Törökszentmiklóson, tízen voltunk testvérek. Iskoláimat Szolnokon végeztem, már nagyon korán megragadta a képzeletemet az ejtőernyőzés, az első ugrásomat 15 évesen hajtottam végre – kezd élettörténetének bemutatásába a tábornok, aki szolgálati ideje alatt több mint ezer ejtőernyős ugrást hajtott végre. – Leginkább ejtőernyős, mélységi felderítő katonákkal együtt ugrottunk, így fokozatosan megismertem és megszerettem ezt a különleges, zárt világot. 1976-ban avattak mélységi felderítő hadnagynak, 19 esztendőt töltöttem a hadseregben. Öt évig mélységi felderítő csoportparancsnok voltam, majd századparancsnokként szolgáltam Szombathelyen. 1987-ben visszakerültem Szolnokra, ahol a mélységi felderítő zászlóalj törzsfőnöke lettem.
Boda tábornok 1987-ben végzett a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia felderítő szakán.
– Ott már találkoztam rendőrökkel, mert a mi osztályunkban is volt olyan egykori katonatársam, aki már akkor a Komondor Terrorelhárító Szolgálatnál dolgozott. Rajta keresztül értesültem arról, milyen is Magyarországon az a különleges rendőri egység, amit fegyveres bűnözők, terroristák elleni harcra képeztek ki. Ekkor azonban még nem terveztem, hogy csatlakozom hozzájuk, mert szerettem volna katonaként a mélységi felderítő alakulat parancsnoka lenni – idézi fel első találkozását a rendőri terrorelhárítással.
Változást 1990 hozott, amikor az Országos Rendőr-főkapitányságról felkeresték a jó barátját, a legendás Furkó Kálmánt azzal, hogy vállalja el a terrorelhárító szolgálat megszervezését és vezetését.
– Ő hajlott volna rá, engem pedig helyettesének szeretett volna, ám nem engedélyezték az áthelyezésünket. Egy évvel később azonban szinte visszautasíthatatlan ajánlattal vártak a Rendőrség Különleges Szolgálatánál. Azonnali előléptetést, fizetésemelést, szolgálati lakást, még doktori tanulmányaim költségeinek átvállalását is megígérték. Sőt, egy hónapos antiterrorista tanfolyamra is elküldtek az Amerikai Egyesült Államokba. Ennek ellenére először kikértem elöljáróim véleményét. Azt mondták, jobban járok, ha elfogadom az ajánlatot, mert a jelenlegi parancsnokom még évekig a helyén marad, így nem tudnak magasabb beosztást biztosítani a honvédségnél.
Így 1991-től, szolgálati érdekből, áthelyeztek az RKSZ-hez parancsnokhelyettesi, műveleti parancsnoki beosztásba. A parancsnokunk Berkesi Ferenc ezredes volt, aki évekig a magyar kézilabda-válogatott tagja volt, sportmúltját és személyes példamutatását a beosztottak is nagyra értékelték. Az ő támogatásával az RKSZ-nél is elindítottuk a reggeli, egyórás testnevelést, én vezettem. A katonai tapasztalataimat felhasználva szoros napirendet, szervezett napi életet alakítottam ki. Havi és éves felkészítési terveket készítettünk, amiket a műveleti feladatok függvényében be is tartottunk.
1997-ig – a külszolgálatok kivételével – ő tervezte, szervezte, irányította és vezette az állomány különleges műveleti felkészítését, valamint a különleges rendőri műveleti, taktikai feladatok végrehajtását. A négy bevetési csoportjuk mellett különösen jól felkészültek voltak a precíziós lövészeik, a műszaki és kutyás csoportjuk. Ez az állomány idősebb korosztályból állt, és velük közvetlen, csaknem baráti kapcsolatot sikerült kialakítanom.
– Ahhoz, hogy felkészülten tudjuk tartani a csapatot, nagyon sokat gyakoroltunk, illetve végeztük a fegyveres bűnözők elfogását, megfigyelését, és besegítettünk a terrorveszélyeztetett személyek és objektumok őrzésében is. Mondhatom, hogy már az első év végére nagyon jól összekovácsolódott a csapat, és a sikeresen végrehajtott akciók miatt kialakult az RKSZ szakmai jó híre is. Szerencsére olyan részletességgel dolgoztuk ki és hajtottuk végre az akciókat, hogy egyáltalán nem volt veszteségünk, még sérültünk sem nagyon, és ha mi valakit el akartunk fogni, annak nem volt ideje elővenni a fegyverét – ecseteli érezhető büszkeséggel a tábornok a magyar terrorelhárítók hatékonyságát.
Boda József ny. vezérőrnagy – aki egyetemi docensként ma a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának Doktori Iskoláján oktat – azt vallja, aki egyszer kommandós volt, belül mindig az marad.
K. D.
FOTÓ: SZABÓ GABRIELLA, NAGY ZOLTÁN