Magyar lovassiker Brnóban

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Kiemelkedően teljesítettek a Készenléti Rendőrség (KR) lovas rendőrei és négylábúi a XXV. Nemzetközi Rendőr Lovasversenyen a csehországi Brnóban. Az erős nemzetközi mezőnyben magyar rendőr állhatott a dobogó második fokára.

Patadobogástól, lovak nyerítésétől és a verseny izgalmától vibrált a levegő június 7–9. között Brnóban, ahol a házigazda cseh csapat mellett magyar, angol, lengyel, román és szlovák lovas rendőrök, összesen 29-en mérhették össze szakmai tudását. A versenyt megfigyelőként az olasz lovas rendőri egység két tagja is figyelemmel kísérte.

A KR Különleges Szolgálatok Igazgatósága bevetési főosztály III. lovas és kutyás szolgálati osztály lovas alosztályának három lovas rendőre két szolgálati állattal vett részt a megmérettetésen. Gáspár György törzszászlós, csoportparancsnok 15 év szakmai tapasztalattal a háta mögött csapatkapitányként felelt a lovak és lovasaik felkészítéséért, Soltész Barnabás és Kertész Attila Norbert főtörzsőrmesterek, valamint Tarján, illetve Vidor nevű nóniusz szolgálati lovak pedig versenyzőként álltak rajthoz.

– Nagyon jó lovasidőt fogtunk ki, az ünnepélyes megnyitó pénteken a belvárosban volt. Szombaton 9 órakor indult maga a verseny. Jó volt a hangulat, elég jól ismerjük egymást a külföldi kollégákkal, hiszen általában ugyanazokkal a lovasokkal találkozunk a versenyeken. Így jó, baráti, versenytársi viszony alakult ki köztünk – szögezte le Soltész Barnabás főtörzsőrmester, aki 2010 óta szolgál a KR-nél lovas rendőrként, először 2013-ban indult szakmai megmérettetésen Velúr nevű négylábújával, akkor bronzérmet szereztek.

Úgy látja, az idei, két részből álló verseny elemei a legtapasztaltabb kollégákat is megizzasztották, különösen a június eleji, nyári melegben, hiszen az egyes feladatokat akár 25 fokos melegben is teljesíteni kellett. Az első, military jellegű akadálypályán 15 elemes versenyszám várta az indulókat.

– A militarypályán természetes akadályok és díjugrató elemek váltakoztak, ugrattunk árokba és árokból ki, ahogy boltíves kapu felett is. Szerencsére minden évben közel azonos elemeket tartalmaz a pálya, így jól tudtunk készülni a Nemzeti Lovardában és az Alagi Lóversenypálya és Tréningközpontban egyaránt – avat be minket az első versenyszám és a felkészítés elemeibe Soltész Barnabás. – Ez egy nehéz vonalvezetéssel tervezett, magasabb lovaglási technikát igénylő pálya volt, amely kifejezetten a lovak és lovasok erőnlétét, összehangoltságát tette próbára.

A második versenyszámra, egy rendőri feladatokat tartalmazó akadálypálya teljesítésére ebéd után került sor.

– A versenyszámok között szerepelt gumibothasználat bábun, színes, a lovak számára zavaró vagy ijesztő akadályok leküzdése, tűzugrás, vizes pallón átkelés, billenőpalló, hordóugrás, -borítás és pisztolylövészet is. Ez kis meglepetést okozott, mert ügetésből vagy vágtából kellett eltalálni három lufit pisztollyal, amit egy állványról vettünk fel – részletezi a versenyszám elemeit Soltész főtörzsőrmester.

Úgy látja, ennél a lovak és a lovasok ügyessége, pszichés terhelhetősége és harmonikus munkája került előtérbe.

– Szerencsére nem jelent újdonságot a versenyhelyzet okozta drukk, általános iskolában szertornászként hozzászoktam a sportrendezvények közegéhez. A lovam, Tarján egy idősebb, 2010-es mezőhegyesi mén, neki ez a sokadik ilyen versenye, szintén nagyon jól viseli az ilyen közeget, hibapont nélkül teljesítettük az erősebb versenyszámunkat.

A lovast és hátasát egyaránt kemény próbatétel elé állító verseny végén a magyar csapat igazán büszke lehet, hiszen a rendőri versenyszámban Soltész Barnabás és Tarján – az első helyezettől csupán 0,16 másodperccel lemaradva – állhattak a dobogó második fokára, míg a militaryban a 14. helyezést érték el. Kertész Attila Norbert főtörzsőrmester és Vidor kettőse a rendőri számban a 27., a military kategóriában pedig a 21. helyet szerezték meg. Soltész főtörzsőrmester korábbi harmadik helyezése után a mostani ezüstérem birtokában reméli, a 2024. júliusi, lengyelországi lovasrendőr-versenyről már aranyéremmel érkezik haza.

K. D.

FOTÓ: KÉSZENLÉTI RENDŐRSÉG

<< Vissza az előző oldalra