Mi a felelős állattartás legfőbb üzenete?

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

A magyar rendőrség Facebook- és TikTok-felületén látható rövidfilmekben mostanában Hajdu Tamás törzszászlós, a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ kutyakiképzője beszél a felelős állattartásról. Mi ezúttal egy kicsit bővebben faggattuk a témáról.

– Ha valaki felelős állattartó, akkor nevezhetjük állatvédőnek is?

– Nem biztos. Lehet, hogy csupán betartja a jogszabályokat, és akkor ő egy megfelelő gondolkodású, jogkövető állampolgár.

 

állat
Hajdu Tamás törzszászlós

– Mikor lesz valaki állatvédő?

– Ha tesz azért, hogy ezeket a jogszabályokat mások is betartsák. Odafigyel arra, hogy az állatoknak ne csak a minimumot adják meg az emberek, hanem annál többet. Én ezek szerint élek, így állatvédőnek tartom magam.

 

– Mitől gondolja úgy egy állattartó, hogy továbblép ebbe az irányba?

– Négy évvel ezelőtt az ország több pontján nyomozott a rendőrség kutyaviadalok ügyében. Ebben az ügyben én is dolgoztam, szörnyű dolgokat láttam, és ott volt az a pont, amikor azt mondtam: na, itt akkor állj! Kerestem valamit az állatvédelem területén, ami a szakmámmal, a hivatásommal összeegyeztethető, az pedig az állatvédelmi oktatás, amelynek fókuszában a felelős állattartás, felelős kutyatartás áll. Utóbbiról tudok a legtöbbet, hiszen én is együtt dolgozom, együtt élek velük. Az oktatás pedig nem idegen számomra, hiszen oktató is vagyok, pedagógus meg kiképző, szóval ebben van tapasztalatom.

 

– Bizonyára kell az ember mögé ilyenkor egy szervezet is…

– Valóban, ezért elsőként felvettem a kapcsolatot állatvédő szervezetekkel. Például a Noé Állatotthonnal vagy a Szurkolók az Állatokért nevű csoporttal.

 

– Utóbbi meglehetősen furcsa, mert az ember mit képzel egy szurkolói csoportról? Marcona, kemény figurák sprőd lélekkel…

– Mindenkinek furcsa ez. Valóban kemény fickók, nem játék emberek, de amikor egy védtelen állatról van szó, akkor a lelkük és a szívük a helyén van. Én különben elsősorban gyerekeknek kezdtem előadásokat tartani.

 

– Rendőrként szerencsés helyzetben van, hiszen rengeteg bemutatót tartanak, azokon pedig nagyon sok lehetősége adódik arra, hogy a felelős állattartásról is beszéljen a gyerekeknek.

– Meg is teszem, amikor csak lehet. Ma már nemcsak kutyabemutatót kérnek a rendőrségtől, de előadásokat is a felelős állattartásról. Ezenkívül önkéntesként is tartok előadásokat civil állatvédő szervezetek programjain, és dolgozom a Kulturált Közlekedésért Alapítvány munkatársaként is: iskolákban tartunk játékos állatvédelmi oktatásokat. Ebben az alapítványban harmadik éve dolgozom, és közel tízezer gyereknek tartottam előadást, részt veszek az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központ és vezetője, dr. Vetter Szilvia munkájában, az év állatvédő óvodája, iskolája kiválasztásában.

 

– Milyen csoportba sorolhatók a védendő állatok?

– Elsőként a kedvtelésből tartottakról kell beszélni, főként a macskára és a kutyára gondolok. Utóbbi tartásának van a legtöbb szabálya, mert nagyon sok ebet tartanak az emberek. Hozzáteszem: messze többet, mint amennyit kellene, lehetne. Szerintem az a legfelelősebb állattartó, aki nem tart állatot. Főleg kicsi lakásban vagy panelben.

 

– Mi tegyen, aki ilyen körülmények között él, de mégis vágyik egy társra?

– Menjen ki az állatkertbe, vagy menjen el önkéntesnek egy kutyamenhelyre, ott lesz lehetősége akár többféle állatot is gondozni, simogatni, sétáltatni, ezzel kapcsolatban rengeteg tudást, tapasztalatot és élményt szerezni! Aztán a kedvtelésből tartott állatok körébe tartoznak a lovak, a kecskék, a tengerimalac és hasonlók. Ezek még szűkebb köre a társállat, ebbe a csoportba azok tartoznak, akiket társként tartunk, bevonjuk őket az életünkbe. Ilyen a kutya, macska és talán még a ló. Zárójelben: nagyon nem szeretem, amikor egy kutyát azért tartanak, hogy távol tartsa a betörőket, vagy jelezzen. A kutya nem csengő és nem a riasztórendszer része.

 

– Vannak még a haszonállatok.

– Az ő megítélésük vegyes, mert sokan azt mondják, az igazi állatvédő nem eszik húst, más ebben a kérdésben engedékenyebb. Mindenesetre az ő tartási körülményeiknek is a lehető leghumánusabbnak kell lenniük. És – hangozzék ez bármilyen furcsán – ez vonatkozik az életük kioltására is.

 

– A következő kategória talán a vadállatok.

– Ez is megosztó kérdés, mert a vadászoknak is vannak érveik a tevékenységük mellett, és azoknak is, akik nem szeretik a vadászatot.

 

– Sokat vitatkoznak az állatkerti és a cirkuszi állatok tartási körülményeiről.

– Az állatkertekben nagyon szigorú követelmények szerint tartják az állatokat, az ott dolgozók valamennyi általuk gondozott állattal szinte társállati kapcsolatban vannak. A cirkusz más. Ez a kérdés nálam már megszólaltatja a vészcsengőt. A cirkuszi állatok létének is van történelme, ezt én elfogadom, de azt gondolom, hogy hiába szabályozták elég jól a cirkuszi állatok tartását, a manézs mégsem az igazi életterük. Vadállat pláne nem való a cirkusz porondjára. Főleg úgy nem, hogy tőle idegen mutatványokra kényszerítik. Vagy tanítják, mindegy is.

 

– A rendőrségnek sok dolga van a felelőtlen állattartókkal?

– Egyre több.

 

– Az ember azt hinné, hogy a felvilágosító munka hatására egyre kevesebb.

– Éppen annak hatására van egyre több. A szabályozás ugyanis ma már szigorú, az emberek pedig a korábbinál jobban figyelnek erre a kérdésre, és sokkal inkább merik jelezni a rendőrségnek az állatkínzást vagy a felelőtlen állattartást. A rendőrök nem látnak a kerítések mögé, de a szomszédok, a környékbeliek tudják, hol van probléma, és jelzik is. Ma már a polgárőrség is segíti a munkánkat, a jelzőrendszer fontos része ez a szervezet.

 

– Az állatvédelmi törvény szigorú. Ez sokat segít az állatvédőknek?

– Segít persze, de a felelőtlen állattartásnak nagyon sok árnyalata van. Sokszor nehéz igazságot tenni. Akárcsak egy családi botrányban a rendőri intézkedés néhány perce alatt. A rendőrség szigorú szabályrendszerben dolgozik, a törvényeket tartatja be, ráadásul egy rossz körülmények között tartott állat nem panaszkodhat. Azt szoktam mondani, hogy addig örüljünk, míg a kutyák nem tudnak beszélni… Végül erős árnyalat lehet az is, hogy kutyát tartani nem olcsó. Pedig, mondjuk, egy ivartalanításra nem szabad sajnálni a pénzt. Tudomásul kell venni, hogy a felelős macska- vagy kutyatartás egyik alappillére az ivartalanítás. A vétlen szaporulat senkinek nem hiányzik. Az ivartalanítás minden résztvevő érdeke.

 

– Mi a felelős állattartás legfőbb üzenete?

– Azt szoktam mondani, hogy az állatok védelme egy emberi érték.

TRENCSÉNYI ZOLTÁN

FOTÓ: SZABÓ GABRIELLA

<< Vissza az előző oldalra