Mozgalmas csopaki agytorna

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

A Rendőr Tanulók Országos Tanulmányi Egyéni Versenyén ezúttal 3 kategóriában vetélkedett a 4 rendőrképző intézmény 41 tanulója a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ (ROKK) csopaki objektumában. Lövészeten, tornatermi akadálypályán, két intézkedéstaktikai helyszínen, továbbá tesztkitöltéssel és újraélesztési gyakorlattal zajlott a megmérettetés.

Április 18-án a reggel még hideg volt a Nosztori-majorban, de a napsugarak, no meg persze a tornatermi ügyességi és erőnléti feladatok, megtették melegítő hatásukat, és a rendőrtanulók inkább a szabadban társalogva várakoztak a soron következő feladatra. Mindannyian a ROKK Rendőrképző Akadémia (RKA) Adyligeti és Szegedi Járőrképző Tagozata (SZJKT), továbbá a Körmendi és a Miskolci Rendvédelmi Technikum (RVT) képviseletében érkeztek a ROKK kiképzési és tanfolyamszervezési főosztály továbbképző központ csopaki objektumába. A kétnapos próbatételre önként jelentkeztek, és a házi vetélkedőkön elért eredményeik alapján választották ki őket. A legutóbbi, őszi bajnokságon a rendvédelmi technikumok 1,5 éves képzésű, 2. évfolyamos tanulói és a 2023 januárjában indult 10 hónapos járőrképzés végzősei bizonyították felkészültségüket, ezúttal viszont három csoportban versengtek: a technikumok első- és másodéveseinek, illetve a tavaly július és december között a 10 hónapos járőrképzésre jelentkezett tanulók legjobbjai. Utóbbiak voltak a legtöbben, 18-an.

Természetesen most is az intézkedéstaktikai helyzetgyakorlatok jelentették a legnagyobb kihívást, ugyanakkor fel is villanyozta őket az intenzív összpontosítás. Az elsősök és a járőrképzésen részt vevők súlyos testi sértés elkövetőjével szemben intézkedtek, a másodikosok pedig a berendezett kocsma helyszínén kerültek éles versenyhelyzetbe. Ezekben a szituációkban a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság mélységi ellenőrzési és közterületi támogató alosztály rendőrei alakították a jellemzően agresszív embereket.

– Nem arra mentünk rá, hogy a tanulók miként tudnak garázda cselekményt megszakítani, és hogyan hajtják végre az elvezető fogást vagy a bilincselést, hanem arra, hogy miként gondolkodnak – magyarázta Trombitás Zsolt alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közrendvédelmi főosztály közterületi őrszolgálati osztály kiemelt főreferense. – A feladat-végrehajtás előtt egy eligazító lapon minimális információt bocsátottunk a rendelkezésükre, amelynek az egyik félmondatába rejtettük az intézkedés kulcsát. Az volt az alaphelyzet, hogy két férfi veszekszik egy kocsmában. Az egyikük betörést, a másik bankrablást követett el, az utóbbi felfegyverkezve, de ezt a párban versenyző tanulók nem tudták, nekik erre azalatt kellett rájönniük, hogy elkezdtek velük szemben intézkedni. Amennyiben a kapott információból jól következtettek, és a megfelelő módszert alkalmazták, akkor vissza tudták vezetni, hogy bűncselekmény elkövetőivel állnak szemben, és a bizonyítékokat is megtalálták. Azt mindannyian felismerték, hogy használni kell a fejüket, és születtek is jó megoldások.

A „kocsmában” lövések is dördültek, természetesen vaktölténnyel töltötték meg a szolgálati fegyvereket. Az ORFK munkatársa a részcselekményeket is figyelemmel kísérte, de azt is pontozta, hogy a párosok ráéreznek-e a társas kompetenciára. A kollégium tetőterében kitöltött szakmai felkészültségi teszt is igényelt agymunkát, akárcsak a felnőtt laikus újraélesztési és elsősegélynyújtási gyakorlat, de a lőtéren is lehetett rajtuk látni, nagyon koncentráltak.

– Elégedett vagyok a Rendőr Tanulók Országos Tanulmányi Egyéni Versenyének tavaszi fordulójával. Látszott, hogy tanáraik és kiképzőik nagyon jól felkészítették őket – nyilatkozott Bokor László András alezredes, a ROKK RKA módszertani főosztály módszertani és innovációs osztály osztályvezető-helyettese, a versenybizottság elnöke. – Az elméleti és a gyakorlati feladatokat is jól teljesítették, és magam is meggyőződtem róla, hogy kellően motiváltak, és jól kommunikálnak, mert a kocsma helyszínén szinte folyamatosan jelen voltam, a lebonyolításba is besegítettem. Nem csodálkoztam, hogy a kiértékelések során mindhárom kategóriában kis különbséggel alakultak ki a sorrendek. Meggyőződésem, hogy ezek a srácok a testülethez való felszerelésüket követően is meg fogják állni a helyüket.

 

EREDMÉNYEK

A helyezésekért járó okleveleket dr. Horváth Ádám István ezredes, a ROKK vezetője adta át a rendőrtanulóknak.

I. kategória – rendvédelmi technikumok 1 és 2 éves képzési idejű, I. évfolyamos tanulói:  

1. Héjas Vendel, KRVT

2. Márton Ronald, MRVT

3. Lövei Levente Rudolf, KRVT

 

II. kategória – rendvédelmi technikumok 2 éves képzési idejű, II. évfolyamos tanulói:

1. Szappanos Bence, MRVT

2. Varga Levente, MRVT

3. Takács Máté, KRVT

 

III. kategória – 2023 júliusa és decembere között indult rendőrjárőrképzésen részt vevők:

1.: Kertész Máté, ROKK RKA SZJKT

2.: Lőkös Zoltán, MRVT

3.: Fodor Patrik, ROKK RKA SZJKT

 

SZ. Z. J.

FOTÓ: SZABÓ GABRIELLA, RENDŐRSÉG

<< Vissza az előző oldalra