Nem esett messze az alma a kutyafájától

A kutya az egyetlen állat, amelyik sokkal jobban szereti az embert, mint saját magát, mondja Molnár Zoltán főtörzszászlós. Eredetileg férfiszabónak tanult, kutyaszerető családban nőtt fel, miközben erősen foglalkoztatta egy kérdés a kutyákkal kapcsolatban. Mégpedig az, hogy miképpen történhet meg, hogy a család kutyája, egy német juhász, a bátyját választotta ki gazdájának, miközben ő etette, itatta, ő foglalkozott vele többet. Kapott aztán egy könyvet, amely nagyjából választ adott a kérdésre, miközben alaposan felkeltette az érdeklődését a kutyatartás, -nevelés iránt. Amikor később sorállományú határőr volt, a rendőrséghez csábították, mégpedig azzal az ígérettel, hogy lehet belőle akár kutyás rendőr is. Az lett, és azóta igen szép pályát mondhat magáénak ezen a területen. Ma a Tatabányai Rendőrkapitányság körzeti megbízottja. Mindemellett az Országos Polgárőr Szövetség Kutyás Szolgálati és Állatvédelmi Tagozatának vezetője, munkáját komoly szakértői testület segíti. Ő pedig a rendőrséget segíti utánpótlással: már három polgárőre jár rendőrségi iskolákba. Nem mellékesen: 1993 óta van magán-kutyaiskolája, néhány évtizede viselkedési problémás ebekkel is foglalkoznak. Összes tevékenységét figyelembe véve azt mondja: a végső cél, hogy Magyarországon felelős állattartók legyenek, kiemelten vonatkozik ez a kutyásokra.

Molnár Zoltán lánya, Molnár Ágnes törzsőrmester, a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság kutyavezetője azt mondja, családjukban olyan mértékű volt az ebek iránti rajongás, őt az állatok részéről is olyan szeretet vette körül, hogy gyakran tréfálkozik azzal, maga sem érti, hogyan történhetett, hogy előbb tanult meg beszélni, mint ugatni, kicsit érzékenyebben: a kutyák nyelvén beszélni. Soha nem akart hercegnő vagy balett-táncos lenni, a cél egész gyerekkorában az volt, hogy édesapjához hasonlóan egyszer ő is hivatásszerűen foglalkozhasson kutyákkal. Állatorvos szeretett volna lenni, de amikor édesapja a sümegi polgárőrség vezetőjeként is tevékenykedni kezdett, és megalakult az ifjú polgárőrség, akkor csatlakozott, és gyakran megesett, hogy édesapjával ment szolgálatba. Akkor határozta el, hogy mégsem állatorvos lesz, hanem rendőr. Ennek érdekében jelentkezett a körmendi tiszthelyettesképző iskolába. Amikor őrmesterként szolgálatba állt, Budapesten, a XI. kerületben lett járőr, de aztán – jórészt édesapja munkája nyomán – megalapították Tatabányán a kutyás szolgálatot, ő pedig azonnal beadta az áthelyezési kérelmét.

A kutyás járőri alaptanfolyamon előbb egy belga juhászt adtak neki, amelyik nem fogadta el gazdájának, aztán kapott egy igencsak problémás állatot, Odint, aki addigra három-négy embert harapott meg Dunakeszin. Azt mondja, már annak gyanúsnak kellett volna lennie, amikor először kellett a kocsiból kivennie új kutyáját, és a többi rendőr úgy húsz méterre húzódott hátra. Az első pillanatokban meglepően együttműködően viselkedő eb aztán perceken beül kimutatta a foga fehérjét, beleharapott az alkarjába, letépte a kabátujját, és ezt a következő hetekben még négyszer megismételte. A közel két hónapig tartó háborút végül Molnár Ágnes nyerte meg, ma egy tetoválás takarja az egykori harapás nyomát: egy kutya látható ott, éppen az őt megtámadó Odin. Sokan kérdezték, hogy mi szükség volt erre a harcra, ilyenkor Molnár Ágnes azt szokta mondani, hogy azért, mert úgy gondolta, ez a kutya egyszer az életét fogja megvédeni. És ez így is volt számos kemény helyzetben, például akkor is, amikor valaki késsel támadt rá.

Molnár Ágnes ma már a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közrendvédelmi szakára jár, így a kutyáit át kellett adnia, Odint például éppen édesapja kapta meg. Ágnes célja, hogy a szolgálati kutyák képzése terén segítsen az előrelépésben. A Tudományos Diákköri Konferenciára kutyás témában írt dolgozatát igen magasra értékelték, a gyakorlati munkán kívül kutatásokat végez, szakkönyveket olvas, és reméli, hogy egyszer elmondhatja, sikerült előmozdítania a szolgálati kutyák képzését, és tett a felelős állattartásért is. Na, ja: apja lánya.

TRENCSÉNYI ZOLTÁN

FOTÓ: SZABÓ GABRIELLA