Nem szabadulhatnak

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Három hónappal meghosszabbította a bíróság annak a négy embernek a letartóztatását és ötödik társuk bűnügyi felügyeletét, akikről kiderült, hogy a gyanú szerint egy kiterjedt kábítószer-kereskedő hálózatot működtettek Hajdú-Biharban.

Emlékezetes, a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság felderítői, a Bűnügyi Igazgatóság nyomozói, a Cívis és a Békés vármegyei Körös közterületi támogató alosztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ két műveleti egységével összehangolt akcióban csaptak le a szervezet több tagjára 11 helyszínen május 15-én. Mindez azok után történt, hogy a hajdú-bihari felderítők információt kaptak arról, hogy egy társaság drogokkal és teljesítményfokozó szerekkel kereskedik jóformán az egész vármegyében. A nyomozók munkához láttak, és bizonyítékokat kezdtek gyűjteni a hálózatról. A zsaruk május 15-én hat embert állítottak elő, akik közül – a gyanú szerint – többen droggal, tiltott teljesítményfokozó szerekkel és hamis gyógyszerekkel kereskedtek. A hajdú-bihari nyomozók a gyanúsítotti kihallgatásokat követően négy férfit és egy nőt bűnügyi őrizetbe vettek, a bíróság elrendelte négyük letartóztatását, egy férfit pedig bűnügyi felügyelet alá helyezett. A bíróság úgy döntött, hogy három hónappal meghosszabbítja a négy ember letartóztatását és ötödik társuk bűnügyi felügyeletét. A kutatások során közel 2 millió forintot, több száz adag kábítószert, hamis gyógyszereket, teljesítményfokozókat, a terjesztésükhöz szükséges eszközöket és egy gáz-riasztó fegyvert is lefoglaltak. A társaság felszámolása óta újabb két embert, két fogyasztót hallgattak ki gyanúsítottként. Őket kábítószer birtoklása vétséggel gyanúsították meg. A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság kábítószer-kereskedelem, teljesítményfokozó szerrel való visszaélés, gyógyszerhamisítás, valamint prostitúció elősegítése bűntett miatt nyomoz az ügyben. Ugyanis az is kiderült, hogy a gyanúsítottak közül két férfi és egy nő naponta több tízezer forint bérleti díjért lakásokat adott ki prostituáltaknak.

P. G. J.

FOTÓ: RENDŐRSÉG

<< Vissza az előző oldalra