Nógrádiak bűnügyi technikai emlékversenye

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Öngyilkos vagy bűntény áldozata lett egy felakasztott ember? Mi végezhetett egy belülről kulcsra zárt szobában egy látszólag sértetlen fiatal nővel? A rendőröknek többek között ezekre a kérdésekre kellett válaszolniuk a Salgótarjánban megrendezett vármegyei bűnügyi technikai versenyen.

Egy év kihagyás után kilencedik alkalommal rendezték meg május 6-án Salgótarjánban Klein László alezredes emlékére a megyei bűnügyi technikai emlékversenyt.

Az eseményt Somssich Gabriella dandártábornok, vármegyei rendőrfőkapitány nyitotta meg. Kiemelte, hogy a szakmai tapasztalat mellett fontos, hogy a bűnügyi technikusok olyan körülmények között is találkozhassanak, ahol összemérhetik a tudásukat. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével többek között Dávid Norbert ezredes, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Műveleti Szolgálat vezetője, Bátai László ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főigazgatóság bűnügyi főosztály megbízott vezetője, Kreitz Zsuzsanna alezredes, a KR NNI bűnügyi technikai főosztály vezetője, valamint Szőke Judit alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság kábítószer bűnözés elleni osztály felderítő alosztály vezetője is.

A megmérettetés egy elméleti és öt gyakorlati részből állt össze.

Azt mondják, a helyszín mesél, de hogy fény derüljön arra, történt-e bűntény, és ha igen, milyen, ahhoz a dolgok mögé kell látni. Ehhez pedig szükség van a technikusok szaktudására, gondolkodására, felkészültségére és tapasztalatára. A bűnügyi technikusoknak minden apró részletre figyelniük kell.

A kérdés minden esetben ugyanaz: történt-e bűncselekmény?

A szervezők úgy alakították ki a helyszíneket, hogy a versenyzők megmutathassák széles körű tudásukat, tapasztalatukat. Az egyik állomásnál lőfegyverhez és lőszerhez kapcsolódó szaktudásukra volt szükség, máshol az ismeretlen, összeégett holttestek azonosításának módszereire, vagy épp a kémiai tudásukra egy mérgezés kapcsán. Sokszor a logikus gondolkodás vitte előre a „megfejtést”. Minden apró részletet meg kellett vizsgálniuk. Részletesen elmondani, hogyan és milyen módszerrel rögzítenék a nyomokat, miként vizsgálnák át szakszerűen a holttestet. Kitől és milyen információkat szereznének be. De azt is tudniuk kellett, hogyan mehetnek be biztonsággal és milyen védőfelszerelésben egy olyan ingatlanba, ahol tűzeset történt.

Az első helyezett csapat díját Keresztes Violetta és Lévai Csaba főtörzsőrmesterek, a Balassagyarmati Rendőrkapitányság munkatársai nyerték el. A második helyezett a Pásztói Rendőrkapitányság, a bronzérmes a Szécsényi Rendőrkapitányság csapata lett. A Legjobb bűnügyi technikus különdíjat Keresztes Violetta főtörzsőrmester vehette át, míg a Legjobb szemlebizottság-vezető elismerésben Szilágyi Erzsébet törzsőrmester, a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság munkatársa részesült. A KR NNI bűnügyi technikai főosztály különdíját a Pásztói Rendőrkapitányság csapata nyerte el. A megmérettetésen végig jelen volt a verseny névadójának fia, Klein Péter, aki az első helyezett részére különdíjat adott át, és további sok sikert kívánt munkájukban.

RÁDI MÓNIKA

FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ

<< Vissza az előző oldalra