Nyomozó volt, regényíró lett
Dr. Szomor Sándor ny. ezredes 22 évet töltött bűnügyi területen, és a Rendőrtiszti Főiskola elvégzése mellett jogászdiplomát is szerzett; a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar bűnügyi szakjogász szakirányú továbbképzési szak oktatója. A bosszú örvénye címmel tavaly adták ki valós eseményeket is taglaló bűnügyi kalandregényét, amelynek már kész a folytatása.
– Az egyik interjújában azt mondta, az igazi detektívek a szürkeállományt használják fel, azzal szereznek előnyt a bűnözőkkel szemben.
– Így van. A nyomozó abból él, amire emlékszik. A legnagyobb fegyvere a gondolkodás és az empátia. Meg kell tanulnia mások agyával gondolkodni, ami nem mindig egyszerű. A prekoncepciós nyomozás a nyomozás halála. Nem a gombhoz kell a kabátot keresni, hanem fordítva. Mindig a tényekből kiindulva kell a megoldást megtalálni.
– Sokszor használta a szürkeállományát?
– Igen. Az egyik meghatározó ügyem még a pályám elején volt, amikor egy csalót kellett bevinni a málnásba. Egy férfi több embert vert át azzal, hogy külföldi munkásnak adta ki magát, és devizaszámlát nyitott. Ezután különböző termékeket vásárolt, pénzt kért kölcsön, és a sértetteknek a devizaszámláját adta meg fedezetül. Persze a számlán nem volt összeg. Kezdő voltam, a csaló az első kihallgatáson majdnem megvezetett. A parancsnok átnézte a kihallgatást, és azonnal látta, hogy valami nem stimmel. Ő mutatta meg, hogyan kell egy ilyen esetben elindulni. Nem szabad rácsapni arra a vonalra, amelyet az elkövető csaliként bedob. Sokat tanultam az esetből.
– A bűnügyön 22 évig szolgált, majd 2008-ban egy országos rendőrfőkapitányi döntéseket előkészítő kis csapat megszervezésével és vezetésével bízták meg, amely a Független Rendészeti Panasztestület egyes állásfoglalásaira reagáló határozatok tervezeteit volt hivatott megírni.
– Így igaz, akkor hozták létre a Központi Panaszirodát. Kilenc kollégával dolgoztunk ott. Amennyiben a Független Rendészeti Panasztestület egy rendőri intézkedéssel kapcsolatban súlyos alapjogsérelmet állapított meg, mi vizsgálódtunk. A végső szót az országos rendőrfőkapitány mondta ki. A hat év alatt több mint 650 döntést készítettünk elő.
– Úgy nyilatkozott, a legjobb döntése az volt, hogy 39 évesen jelentkezett a jogi egyetemre. Korábban viszont viccesen kijelentette, aki még egyszer iskolapadba kényszíti, azt agyonveri! Mi motiválta a jogban?
– Ekkor már Pesten dolgoztam, olyan helyen, amely komoly szakmai felkészültséget igényelt. Bűnügyi vonalon szerettem volna továbbképezni magam. Ekkor jött az ötlet, hogy meg kellene próbálni a jogot, és azon belül olyan területet is megismerni, amellyel addig nem kerültem kapcsolatba. Szinte minden könyvet elolvastam, kötelezőt, ajánlottat egyaránt. A vizsgákra mindig nagyon készültem, sokszor kérték el a jegyzeteimet a hallgatótársaim. Tudták, a tételeimet maximális alapossággal kidolgozom.
– Szeretett tanulni?
– Nem igazán, de szerencsére még idejekorán rájöttem, hogy a tanulás egy megkerülhetetlen eszköz. A bűnözők elkövetési módszere folyton fejlődik, és csak úgy tudom elkapni őket, ha én is fejlődőm. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy folyamatosan képezzük magunkat.
– Mikor kezdett el foglalkozni az írással?
– Már gyerekként nagyon szerettem a könyveket. A szüleimnek nem kellett sokat gondolkodniuk, mit vegyenek nekem karácsonyra vagy születésnapra. Negyedikes voltam, amikor egy Egyiptomban játszódó történetet olvastam, ami nagyon megragadott. Kikönyörögtem édesanyámtól, hogy vegyen nekem egy vonalas füzetet, elhatároztam, hogy én is írok egy regényt.
– Elkészült vele?
– Igen. Nagyon gyorsan. Hatalmas lelkesedéssel kezdtem írni A gyilkos múmia című művemet. Azt gondoltam, teleírom a füzetet, de három oldal lett csak. Kicsit csalódott voltam, utána a regény írásával egy ideig felhagytam.
– Később mégis újra tollat ragadott.
– Hiányoltam, hogy arról senki nem írt, hogyan alakult ki a nyomozás hazánkban. Magyarországon 1886-ban alakult meg a fővárosban a detektívtestület. Elkezdtem anyagot gyűjteni a témában, és annyi információt szedtem össze, hogy elkészítettem az emlékalbumot – Jubileumi Emlékalbum a 125 éve alakult Budapesti Detektívtestület tiszteletére. Szemelvények az állami bűnüldözés történetéből –, amely a 125 éves Budapesti Detektívtestület történetéről szólt. A Rendőrmúzeumban is készült egy kiállítás ennek kapcsán.
– Ezután írta meg a saját regényét, A bosszú örvénye című könyvet, amely az 1900-as években játszódik, főszereplője a margittai Krecsányi család fia, Krecsányi Kálmán. Miért éppen róla szól a mű?
– Ő volt az, akit a detektívek úgy hívtak: „a detektívtestület atyja”. Sok olyan nyomozási módszert honosított meg, amelyeket a rendőrök a mai napig használnak. Nagyon jó volt a memóriája. Kutatásom során sikerült megtalálnom az első unokáját, aki 1920-ban született, de még élt az emlékalbum összeállításakor. Sok információval szolgált róla, neki köszönhetően tudtam Krecsányi Kálmánt hitelesen ábrázolni. Ezenfelül összehozott egy margittai férfival is, aki helytörténettel foglalkozik, és egyik könyvében megemlékezett a legendás detektívfőnök margittai születésű bátyjáról, Krecsányi Ignácról. A regényemben valós és kitalált személyek is vannak. A könyvben öt megtörtént bűnügyet dolgoztam fel korabeli újságcikkek alapján. De vannak benne fiktív bűncselekmények is, amelyeket a módszereiket tekintve sokszor elkövettek már, és én is kerültem már hasonló szituációkba. A könyv már a harmadik kiadásnál tart, és a napokban fejeztem be a folytatás kéziratát.
RÁDI MÓNIKA
FOTÓ: NAGY ZOLTÁN