Nyugdíjasként tréningezik

Már találkozásunk elején leszögezi az ezredes, hogy nagyon sok kacifántos dolog történt az életében.

– Harminc évig szolgáltam a rendőrségnél, 1989-től idén január 31-ig. Igen, ha ezt összeadjuk, ez több mint harminc, de erről majd később. 1978-ban beiskoláztak a Belügyminisztérium tartalékos tiszti képzőjébe. Akkor két olyan szak indult, amelyik közül az egyiknek köze volt a hadsereghez. Ezt végeztem el. Zalaegerszegen voltam katona 1989-ig. Zászlóaljparancsnokként szereltem le.

Szerinte elég egyszerű a magyarázat, hogy miért is szerelt le a honvédségtől. A rendszerváltáskor úgy érezte, hogy annak a pályának már nincs jövője.

– Ekkor jöttem át a rendőrséghez nyomozónak. A rendszerváltás után elég kaotikus volt a helyzet. Sok mindennel akkor találkoztunk először, például életemben először a kábítószerrel. Az autólopások bődületes méreteket öltöttek. Meg kellett ismerkedni a szervezett bűnözéssel, még akkor is, ha Zala megye nem számított a legfertőzöttebbnek ebből a szempontból.

Ezekben az időkben a testülettől nagyon sokan leszereltek. Elmentek ügyésznek, ügyvédnek. Ekkor indult az őrsprogram is. Ebben is aktívan részt vett, a Pacsai Rendőrőrsöt két évig, 1997-ig vezette is.

– Felkértek, hogy legyek a Nagykanizsai Rendőrkapitányság vezetője. Borzasztó fiatalon vállaltam el. Hogy kicsit a jelenbe ugorjak, azért is lettem tréner, mert anno átéltem, hogy a fiatalokat úgy dobálták a mély vízbe, hogy majd közben megtanulnak úszni. Nálam ez 1997-ben történt. Érdekes munka volt, nagyon szerettem is, de 2003-ban lemondtam.

Azt mondja az ezredes, nem titkolja ezt a törést, de nagyon sokat tanult belőle, és a tréningeken is elmondja az esetét. Azért meséli el, hogy mások tanuljanak belőle.

– Nem titok. Ez az én keresztem, amivel már együtt kell leélnem az életem. Belementem egy autós üldözésbe. Egy gépkocsitolvajt követtünk. Egy kanyarban aztán kisodródtam, és összetörtem az autót. Az eset után egyből felhívtam az akkori megyei főkapitányt, és jelentettem neki, hogy hétfőn ott lesz az asztalán a lemondásom. Aztán nyilatkoztam a helyi sajtónak, elmondtam mindent. Egy évig vergődtem, amikor egy régi ismerősömmel találkoztam, aki egy multicégnél dolgozott. Ő tett egy olyan ajánlatot, ami háromszor nagyobb fizetést ígért, mint a rendőrségi. Igen mondtam rá, bár voltak kétségeim.

A cégnél belső ellenőrzéssel kellett foglalkoznia. Bűnmegelőzés, esetleges bűncselekmények vizsgálata tartozott a feladatai közé, kapcsolatot kellett tartania a rendőrséggel is, belső vizsgálatokat kellett végeznie.

– Nagyon jól kerestem, de nem tudtam gyökeret ereszteni. Amikor aztán felálltam, és visszajöttem a rendőrséghez, a feleségem három hónapig nem tárgyalt velem. Még most is emlegeti azt a négy évet, amikor nagyon jól kerestem. Aztán visszajöttem annak ellenére, hogy a szervezet nem szereti a „tékozló fiúkat”. De előtte elgondolkodtam azon, hogy van-e jogom egyáltalán visszajönni.

Horváth István bűnügyi vonalra szeretett volna visszakerülni, de ez nem sikerült. Elmondása szerint akkor nem nagyon vették figyelembe, hogy egy angolszász multinál dolgozott, ahol nagyon sok tapasztalatot szerzett. Amikor végül visszatért a testülethez, főelőadóként dolgozott, a Bevetési Szolgálatnál foglalkozott a zsaruk és a határőrök közös szolgálatának szervezésével.

– Nem volt könnyű a fúzió, de megcsináltuk. Eleve kihívás volt a két szervezeti kultúra keveredése. Aztán 2012-ben felkértek, hogy legyek a Keszthelyi Rendőrkapitányság vezetője. Akkor is elmondtam, ha a múltam nem okoz problémát, szívesen vállalom. Így lettem nyolc évig kapitány. Ez volt a legérettebb időszakom. Ha nincs a szívritmuszavarom, akkor szerintem onnan mentem volna nyugdíjba. A doki azonban azt mondta, hogy ha még az unokáimat meg akarom ismerni, vissza kell kapcsolnom.

Így történt, hogy 2020-tól a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságon folytatta a munkáját, ahol szervezetfejlesztéssel foglalkozott január 31-i nyugállományba vonulásáig.

– Van katonai diplomám, elvégeztem a Rendőrtiszti Főiskolát, a pécsi jogi kart, kisebb-nagyobb tanfolyamokat is. Tudatosan készültem életemnek arra a szakaszára, ami most van. Nyugdíj után is itt akartam maradni a rendőrségnél. Az elmúlt években egy civil tréneri iskolán felsőfokú coach végzettséget is szereztem. Érdekel a filozófia, a történelem, a pszichológia. Aztán a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ tréneri képzésére jártam. Igazából ez nekem kapóra is jött.

Nyugdíjba vonulása után tréningeket tart. Azt mondja, hogy vannak kollégák, akik fásultak, meghasonlottak. Még a mostani fiatalok is azt mondják, hogy régen minden jobb volt.

– Volt bizony olyan tréning, amelyen a résztvevők több mint fele azon gondolkodott, hogy kilép a testülettől. Már az elején tudják, hogy iszonyatosan igénybe veszik őket a háromnapos tréningen, a harmadik napra aztán mégis összeszedik magukat. Azt tudni kell, hogy ezek a tréningek nem csodaszerek. De rávilágítunk problémákra, felszínre hozunk dolgokat, és reményt ébresztünk a kollégákban.

Horváth István nem titkolja, hogy szeret olvasni. Mostanában a szervezetfejlesztésről olvas a legtöbbször. Krémer Ferenc könyveit nagyon szereti. Az ezredes azt vallja, hogy ezt a folyamatot végig kell csinálni a rendőrségen belül, hogy a végén ne egy kötet legyen a polcon a próbálkozás. De ehhez idő kell.

– Az elején vagyunk, lehet változtatni a felettünk lévőknek is, és saját magunknak is hinni kell abban, hogy ez megvalósuljon. Biztos vagyok benne, hogy lehet jobb rendőrséget csinálni.

 

Több évtizedes szakmai munkája elismeréseként Kossuth-kard tárgyjutalmat adományozott Horváth István ny. ezredesnek február 15-én Balogh János altábornagy, országos rendőrfőkapitány

 

MÁTYÁSI GYÖRGY

FOTÓ: FRANCZ ILONA, RENDŐRSÉG