Őszintén a kihallgatásról

– Ugyanott dolgozik 10 éve, mióta a főiskolát követően rendőr lett. Kitörölhetetlen az első kihallgatás élménye?

– Abszolút. Az alkalmi lopás csoportnál kezdtem beosztott nyomozóként. Rengeteg egyszerű lopási ügyben nyomoztam, ami lerakta számomra a szakma alapjait. Az első eset sem volt kiemelkedő súlyú bűncselekmény, viszont olyan szempontból mégiscsak az volt, hogy épp a főkapitányság mögötti idősek otthonába surrant be a két elkövető. Ott egy idős embernek lopták el a pénztárcáját. Az egészben az volt a csavar, hogy a két elkövetőt tetten érte a sértett. Ők pedig menekülés közben a főkapitányság előtt szaladtak el. Pont kint állt az akkori városi rendőrkapitány is, akinek kis híján nekimentek.  Végül elmenekültek a helyszínről. Elkezdődtek a nyomozati cselekmények, szemlét tartottunk, kamerát kutattunk, és a felvételek alapján azonosítottuk a két Jászságból származó gyanúsítottat. Tisztán emlékszem rá, hogy péntek éjfélkor csörgött a telefonom. Az akkori főnököm hívott, hogy előállították a gyanúsítottakat a kapitányságra, menjek be, mert az egyiküket nekem kell kihallgatnom. Én kaptam a fiatalabbik elkövetőt. Hiába mondtunk neki bármit, mutattuk meg a kamerafelvételt, amelyen nyilvánvalóan ő szerepelt. Konokul tagadta, hogy bármi köze lenne a lopáshoz. Aztán két óra beszélgetés után egyszer csak azt mondta, „tudja mit, magának elismerem a bűncselekményt”. És mindent beismert részletesen. Ez volt rendőrként az első igazi sikerélményem.

–  Mi okozta ezt az éles váltást benne?

– Amikor láttam, hogy teljesen befordult, elkezdtem a magánéletéről kérdezgetni. Kiderült, hogy van családja, pici gyereke. Akkor arról beszéltem neki, hogy férfiként, apaként az ember példát akar mutatni a gyerekének. Elmondtam neki, hogy nem azzal van a probléma, hogy hibázik valaki, de ha nem tudja vállalni érte a felelősséget és csak hazudozik, az a gyereknek is rossz példa lesz. Valahol ez volt az a pont, amikor átkattant benne valami.

– Ösztönös vagy tudatos, hogy kihallgatás közben nem ítélkezik?

– Szerintem ösztönös. Mindig ilyen voltam. Nem szoktam az ítélkezést behozni a rendszerbe.

– Van, amikor nehéz ezt megállni?

– Most erre válaszolhatnám azt, hogy igen, akkor, amikor egy szexuális vagy gyerekek sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt hallgatunk ki valakit. Az első alkalommal, amikor egy szexuális erőszak gyanúsítottját hallgattam ki tényleg több energiába került végig higgadtnak maradni. Évekkel ezelőtt szexuális erőszak kísérletével gyanúsítottunk meg egy férfit, aki a szolnoki vasútállomás környékén késő este egy 20 év körüli lányt tepert le. Elkezdte leszedni a nadrágot róla, már az alsóneműnél járt, amikor a sértett úgy megkarmolta, hogy ki tudott szabadulni a szorításából és elmenekült. Nyilván rögtön hívta a rendőrséget. Pont én voltam szolgálatban az akkori mentorommal együtt. A járőrök terepkutatást végeztek, majd a ruházat és személyleírás alapján sikerült az elkövetőt előállítani. Az ő kihallgatásához akkor tényleg szükség volt önmérsékletre. Akkor tanultam meg, hogy ebből az rántja ki az embert, ha a szakmai szempontokra helyezi a fókuszt. Félreteszem, hogy milyen bűncselekmény miatt hallgatom ki a gyanúsítottat. Nyilván az is benne van ebben, hogy tudom, mindenkinek megvan a maga családi vagy személyes háttere, ami az adott bűncselekményig vezette. Ez a tudat mindig támogat abban, hogy tárgyilagos legyek. Nem az én dolgom az ítélkezés, az maradjon meg a bíróságnak.

– Egyébként elvben úgy is sikerülhet elérni, hogy beismerő vallomást tegyen egy gyanúsított, ha előítélet van a rendőrben?

– Elképzelhető. Minden kihallgatás más és más. Van, aki adott esetben úgy szól a nyomozóhoz, hogy arra csak erélyesebben, határozottan szabad reagálni. És nem ritka az sem, hogy hatalmas türelemmel ki kell várni, amíg valaki képes megnyílni. De az is nem egyszer előfordul, hogy bármit tehet az ember, beszélhet szépen, keménykedhet, akkor is tagadásban marad az elkövető. Pont a napokban találkoztam egy ilyen gyanúsítottal. Szépen is lehetett vele beszélni, erélyesen is, megmutattam a bizonyítékokat is. Például a helyszínen hagyott pólóját, amin rögzítették a DNS-mintáját. Semmi nem érdekelte. Én ezzel együtt tudok élni. Egyébként, ami engem nagyon megvisel, az a gyerekek vagy fiatalkorúak eltűnése vagy halála.

– Sok gyermekhalált látott?

– Szerencsére nem, de az az egy, amiben dolgoznom kellett, máig elevenen él bennem. Szolnokon, a teherpályaudvarnál volt egy víztározó. Ha tűz ütött volna ki, onnan vihették volna a vizet, mert nem volt tűzcsap. Ez hasonlít egy kisebb tóhoz, csak gumiszőnyeggel bélelik ki a medrét, hogy ne szökjön el a víz. Néhány 10 év körüli gyerek játszott a partján, az egyikük megcsúszott közben, és beleesett. 170 centiméter volt a tározó mélysége, pont ellepte a víz a kisfiút. Úszni nem tudott. Annyira csúszott az aljzat gumis része, hogy képtelen volt kimászni a partra. A többi gyerek mondta el később, hogy pár percig még kapálózott, aztán végleg elmerült. Az egyik gyerek szemtanút hallgattam ki én, és a kórház proszektúráján a halottszemlét is én végeztem.

– Mit kell másképp csinálni egy ilyen tragédia után egy gyerek tanúkihallgatásánál?

– Sokkal türelmesebbnek kell lenni. Egy picit megnyitni, ismerkedni vele, hogy egy ilyen iszonyatos trauma után kicsit megnyugodjon. Felnőttként is hihetetlen megrázó végignézni egy embernek, ráadásul egy hozzánk közel állónak a halálát. Egy gyerek számára ezt még nehezebb feldolgozni. A kihallgatás alatt végig hagyni kell, hogy a saját szavaival mondja el, mi történt. Egyébként nem is biztos, hogy az első kihallgatás vezet a legtöbb információ beszerzéséhez. Pár nappal vagy egy-két héttel később, amikor leülepedik, ami történt, érdemes még egyszer úgymond ráhallgatni. Lehet, hogy valami eszébe jut vagy beugrik a gyereknek, ami rögtön, a sokkhatás után nem jött elő.

– Nem egy helyszínelőtől hallottam, hogy néha beugranak neki a halálos balesetek képei. Valahol természetes, ha egy gyermek halála után a kihallgatás vagy a halottszemle kockái egy darabig időről időre előjönnek?

– Igen. Amikor dolgozom, félre tudom tenni az érzelmeimet a munkámban, de ettől még megérintett ez az eset. Álmodtam is utána a halottszemlével. Az lenne a baj, ha ezt letagadnám. Nyilvánvalóan a feldolgozás része volt ez nekem. Meggyőződésem, hogy rendőrként akkor tudunk emberek maradni, ha egy ilyen ügy megérint minket. Ha nem hagyna nyomot az emberen, akkor nyilvánvaló, hogy eljött az ideje a váltásnak, mert az egyértelműen a kiégés jele.

P. Gál Judit

Fotó: Marosfalvi Péter