Otthon nem szakmáznak

Már középiskolás volt Bóbis Attila, amikor az öccse még csak az általánost kezdte meg. A nagy korkülönbség miatt nem töltöttek sok időt egymással, de előfordult, hogy az idősebb testvérnek vigyáznia kellett a fivérére. Azt mondják, nagyon hamar önállóvá váltak, és a tanulás mellett gyakran besegítettek otthon a gazdálkodásba is. Szüleik szerették volna, ha ők is a család mezőgazdasági vállalkozását viszik tovább. Az idősebb fiút azonban már egészen korán foglalkoztatni kezdte a gondolat, hogy valamelyik fegyveres hivatást válassza.

– Már gyereként is rendőr vagy katona szerettem volna lenni. Bujtor-filmeken nőttem fel, nagyon tetszett az egyenruha is – mondja Bóbis Attila. – Amikor pályaválasztásra került a sor, a Miskolci Rendészeti Szakközépiskolába adtam be a jelentkezésemet. 1996-ban szereltem fel, a gyakorlati éveket Budapesten töltöttem, majd a Kecskeméti Rendőrkapitányságra kerültem tiszthelyettesként. Nyolc évig voltam körzeti megbízott. Nagyon szerettem ezt a beosztást, több sikerélményem is volt, akkor még nyomozói feladatokat is elláttunk. Még ma is emlékszem az egyik esetre, ami a legelső szolgálataim alatt történt. Kiraboltak két idős embert, összekötözték és megverték őket, majd elvették a pénzüket. Menekülés közben fogtuk el a rablókat. A sértetteket személyesen is ismertem, így különösen jó érzés volt, hogy sikerült elfogni az elkövetőket. A későbbiek során is hatalmas motivációt adott, amikor elfogtunk egy tettest. Időközben Budapesten elvégeztem a Rendőrtiszti Főiskolát, ekkor kaptam meg a tiszti kinevezésem, csoportvezető lettem. Nem sokkal később a Kiskőrösi Rendőrkapitányságra kerültem a körzeti megbízotti alosztály vezetőjeként. 2009-tól 2018-ig vezettem a Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság rendészeti osztályát, majd a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályán dolgoztam. Tavaly júniusban neveztek ki a Kalocsai Rendőrkapitányság élére. Amikor a testvérem felhívott, és elmesélte, hogy felkérték Kunszentmiklóson a rendészeti osztály vezetésére, nagyon büszke voltam. Jó érzéssel töltött el, hogy az öcsém veszi át a helyemet, még ha csak képletesen is. Biztattam, hogy mindenképpen vállalja el, mert nagyon szép feladat.

– Amikor felajánlották, hogy legyek a rendészeti osztály vezetője, természetes volt, hogy azonnal megosztottam a hírt a bátyámmal – emlékszik vissza Bóbis Imre. – Még egészen kisgyermek voltam, mint amikor a testvérem felszerelt a rendőrségre. Akkor tátott szájjal hallgattam az izgalmas történeteket, azonban még nem fordult meg a fejemben, hogy én is ezt a hivatást válasszam. Későn érő típus vagyok, amikor befejeztem az általánost, nekem még fogalmam sem volt arról, hol tanuljak tovább. Gimnazista voltam, amikor kezdett körvonalazódni, hogy az államigazgatási területen szeretnék elhelyezkedni. A bátyám révén beleláttam a rendőrség munkájába, ami a kétezres évek elején egyre vonzóbb lett számomra. Az érettségi után a Rendőrtiszti Főiskolára jelentkeztem. Mint hadnagy szereltem fel 2006-ban a kecskeméti közlekedésrendészeti osztályra baleseti vizsgálóként. A közlekedési területet nagyon megszerettem, 17 évet töltöttem ott, végigjárva a ranglétrát: fővizsgáló, csoportvezető, majd alosztályvezető lettem. Annak ellenére, hogy nincsenek olyan izgalmas történetek, mint például egy tolvaj elfogása, amikor egy vizsgálati anyagot összeraktunk, és ítélet született az ügyben, azt mindenképpen pozitívumként éltük meg. Új kihívások elé állított, hogy idén márciusban átvettem a rendészeti osztály vezetését. A közlekedés egy nagyon speciális terület a rendészettel szemben, amelybe több minden beletartozik. Sok újdonság van, amibe bele kell tanulni, rázódni.

A testvérek elárulták, hogy bár mindketten zsaruk, a civil életben ritkán „szakmáznak”. Egy-egy érdekesebb történet persze szóba kerül a családi ebédnél. Természetes azonban, hogy ha segítségre vagy szakmai tanácsra van szükségük, bármikor egymáshoz fordulhatnak.

RÁDI MÓNIKA

FOTÓ: SZABÓ GABRIELLA