Ovisok a digitális világban

– Az állami intézményrendszeren belül mióta foglalkoznak azzal, hogy a gyermekeket megvédjék az online tér veszélyeitől?

– Az 1488/2016. (IX. 2.) Korm. határozat elfogadásával létrejött Magyarország Digitális Gyermekvédelmi Stratégiája (DGYS). Óriási dolognak tartom, hogy – bár nemzetközi szinten még kevés hasonló program létezett – a kormány szakemberei már akkor léptek ezen a területen. Néhány évtized alatt átfutottunk a fekete-fehér televíziótól és a vonalas telefontól a kazettás magnókon, a DVD-ken és a CD-ken, majd a betárcsázós interneten keresztül a mesterséges intelligencia világába. Iszonyatos nagy változásban élünk, és a gyerekeinknek ebben a világban kell felnőniük.

 

– Miközben az online térnek rengeteg előnye is van.

– Az internethasználatnak a fiatalok körében is számos előnye van a kapcsolattartás, az információátadás és egyebek terén. A világháló és a digitális eszközök mindennapjaink részei lettek. Ezekről az előnyökről sok szó esik, mi azonban – komoly kutatások alapján indított programokkal – próbáljuk felkészíteni a pedagógusokat, a gyerekeket és a szülőket a kockázatokra is.

 

– Az állami figyelem nyilván fontos, de ahogy a Régi idők focija című film óta emlegetik: egyedül nem megy…

– Az új típusú eszközökkel, technológiákkal, technikákkal egyre korábban találkoznak a gyerekek, mind intenzívebben használják azokat, ezért társadalmi összefogásra van szükség ahhoz, hogy megvédjük őket az online tér veszélyeitől. Az államnak biztosítania kell a szabályozási környezetet, illetve azt az intézményi hálót, amely betartatja a szabályokat, felelősségük van azoknak a nagy, médiapiaci szereplőknek is, amelyek ezeket a technológiákat behozzák, alkalmazzák, és ők partnerek is ebben, mert valamennyi szolgáltató internetes oldalán megtalálhatók a szülők és pedagógusok számára biztosított képzési anyagok, tájékoztatók, valamint a nagy médiapiaci szereplők igyekeznek biztosítani a megfelelő védelmi eszközöket is. Természetesen felelősségük van a pedagógusnak és a szülőknek is.

 

– Ha ennyi részről érkezik a támogatás, akkor nem lehet nagy baj.

– Rendszeresen tartok előadásokat iskolásoknak, és ezek során mindig fel szoktam tenni azt a kérdést, hogy van-e környezetükben akár csak egyetlen olyan felnőtt, szülő, rokon, tanár, bárki, akinek tudnának szólni, ha az internetes térben zaklatná őket valaki, vagy bármiféle problémájuk lenne. Az utóbbi időszakban azt látom, jó, ha a gyerekek 10-20 százaléka felemeli a kezét.

 

– Ez viszont felveti a kérdést: hány éves kortól kell figyelni arra, hogy egy gyerek miképpen lép be az online térbe?

– Lényegében a születés pillanatától.

 

– Nem túlzás ez?

– Egyáltalán nem. Gyakran már szinte csecsemőkorban elkezdődik az eszközök használata. Sokszor látjuk az utcán a babakocsiban tologatott gyerek kezében a mobiltelefont. 2020 táján megnéztük, hogy nemzetközi szinten végeznek-e valamiféle kutatást ezzel kapcsolatban, de nem találtunk erre vonatkozó adatokat. Így 2020-ban mi kezdtünk vizsgálódni a tárgykörben, óvodapedagógusoktól kértünk – egyébként anonim – megfigyelési naplókat. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a legkisebbek hány éves korban, hogyan találkoznak az online térben használatos eszközökkel.

 

– Milyen visszajelzések érkeztek?

– Először jöttek a cuki történetek például arról, hogy az óvodások a hüvelykujjukkal suhintva próbálják lapozni a leporellót, akad, aki a társasjátékhoz nem a társait hívja, hanem felnyitja a doboz fedelét, és azt imitálja, mintha laptopon dolgozna. Volt, ahol kislányok odamentek az óvó nénihez, mondván, hogy milyen jó a frizurája, és megkérdezték, hogy lefotózhatják-e. Aztán egy legókockát kineveztek fényképezőgépnek, és „lefényképezték”, majd néhány perc múlva megint odaszaladtak hozzá, hogy már százan lájkolták a képet. Az ebédlőasztalnál összebújtak, és egy kanalat magasba tartva, maguk felé fordítva szelfit készítettek magukról…

 

– Azért ezek csak látszólag cuki történetek…

– Hát persze! Éppen ezért a rengeteg hasonló történetet olvasva kutatócsoportot küldtünk az óvodákba, és a szakemberek drámapedagógiai eszközökkel megvizsgálták, hogy mit gondolnak a gyerekek a digitalizációról. Kiderült, hogy már az óvodások is mindent tudnak a digitális világról, a kütyük használatáról. A kutatók azt is megtudták, hogy az óvodások 80-90 százaléka rendszeresen használ okoseszközt, 30-35 százalékának pedig saját eszköze van, amely felett rendelkezik. Akkor nézi és arra használja, amikor és amire akarja. Az is kiderült, hogy rájuk nézve káros tartalmakat még nem keresnek, leginkább játszanak és videót néznek az eszközökön, de már természetes számukra ez a világ.

– Talán a szülői minta is ezt erősíti.

– Más kutatásokból kiderül, hogy a kicsik számára ugyanazok az eszközök népszerűek, amiket a szülő is használ. Az egyéves gyerekek naponta átlagosan 43,2 percet nézték a televíziót, minél több időt tölt tehát az anya tévénézéssel, annál több időt tölt vele a gyermeke is, ha állandóan a szülő kezében van a telefonja, akkor pedig az lesz számára érdekes. Őt is ezek az eszközök kötik le. Egyébként ezt sok szülő is így érzékeli. Hallottunk példát arra is, hogy amikor egy keresztelő közben felsírt a szenteltvíztől kicsit meglepett gyermek, egy mellényzsebből előkapott mobiltelefonnal akarták megnyugtatni. Létezik már olyan babaülés is, amely középen egy tokot tartalmaz, a tokba pedig belehelyezhető az okostelefon. A gyártó a babaüléshez mellékelt útmutatóban megnyugtatta a szülőket, hogy ne aggódjanak, a tok védi a mobilt a csepegéstől és a nyáltól… De létezik már olyan babakönyv is, amelynek a közepén ugyancsak egy mobiltelefon számára kialakított tok található. Mindannyian tudjuk, hogy a csecsemők akkor boldogok, ha beszélnek, játszanak velük, és hozzájuk bújnak, nem pedig akkor, ha egyedül vannak a képernyővel.

 

– Mit gondolnak minderről az óvodapedagógusok?

– Eleinte az óvodapedagógusok azt gondolták, hogy a szülők felelőssége, hogy a gyerekeket az okoseszközök használatára tanítsák, az ő dolguk, hogy a kicsiket okosan vezessék be az online térbe, és megóvják annak veszélyeitől. Mára ez változott, úgy gondolják, hogy nekik is van feladatuk ezzel. Véleményem szerint a kisgyermekkori digitális nevelés a család és az óvoda közös feladata kell legyen. Az óvodapedagógusok 22 százaléka elfogadó, 60 százalékuk megengedő és 18 százalékuk elutasító azzal kapcsolatban, hogy szükség van-e digitális óvodapedagógiára. A digitális óvodapedagógia elfogadása vagy elutasítása erős összefüggést mutat az életkorral: a fiatalok és az idősebb korosztály jóval elfogadóbb, a középgeneráció sokkal elutasítóbb. De mind többen csatlakoznak a DGYS OkosÓvoda programjához, mely 2018 óta működik, és fontos része a DIY (Do-It-Yourself, azaz Csináld magad!) honlapkészítő szolgáltatás. Utóbbi az óvoda mindennapi életében is segíthet, egységes szolgáltatásként, kész arculati elemeket tartalmazó modulokból a saját igényeiknek megfelelően alakíthatják ki honlapjukat. Egyetlen kötelező elemnek kell benne lennie: egy olyan blokknak, amely a digitális gyermekvédelem üzeneteit tartalmazza. Jelenleg 454 aktív OkosÓvoda-honlappal rendelkezünk, valamennyit látja az összes pedagógus, megnézik a szülők, és így már ez a felület elég nagy elérést jelent az óvodáknak a digitális gyermekvédelmi üzenetek számára. Az érdeklődők és a szakemberek számára: https://digitalisgyermekvedelem.hu/okos-ovoda

 

– Mások hol érhetik el ezeket az üzeneteket?

– Ahogy a honlapunkon megfogalmaztuk: „A kutatássorozat célja, hogy részletgazdag képet alkosson az óvodás korosztály okoseszköz-használati szokásairól (tevékenységeiről, tartalomfogyasztásáról, a gyermekek által vélt előnyökről és veszélyekről, szabályokról, az óvodások motivációiról, vágyairól, érzelmeiről, attitűdjeiről, az otthoni és óvodai keretekről), mert ezek határozzák meg a mai 4–6 évesek későbbi digitális jövőjét.” A DigiMini kutatás valamennyi anyaga elérhető a Digitális Gyermekvédelem (digitalisgyermekvedelem.hu) oldalon. Azonkívül olvashatók ott tájékoztató anyagok szülőknek és pedagógusoknak, de van háromórás ingyenes kurzusunk is, amely némi segítséget ad ahhoz, hogyan érdemes a gyermeket bevezetni a digitális világba, és van közel negyven anyagunk a közösségi médiáról, platformokról, játékokról is, amelyekben leírjuk, mik az előnyei és mik a kockázatai, aztán a szülők, pedagógusok majd eldöntik, hogy egy gyermek, család esetében hogyan használják azokat.

– A fentiek alapján az óvodapedagógusok munkája is alaposan megváltozhatott az elmúlt időszakban.

– Igen, mert a gyerekek is megváltoztak. Hangosabbak lettek, impulzívak és türelmetlenek, nehezebb őket lekötni, a figyelmük elkalandozik, gyakori a megkésett beszédfejlődés, jellemzők a kommunikációs nehézségek, a beszédészlelés és beszédértés elmaradása. Amikor ugyanis hazamennek, mindig valamilyen médiaeszköz szól körülöttük. Márpedig ahhoz, hogy valaki megtanuljon szépen beszélni, jól kell hallania, pontosan kell értenie, hogy a szülő hogyan alakítja a szavakat, hangokat. Gyakran már nem is a szülő mesél a gyereknek, hanem ugyancsak egy eszköz: a tablet hangoskönyve vagy mesedoboz. Az óvodapedagógusoknak a korábbiaktól eltérő módszereket kell bevetniük, ha egyáltalán mesélni szeretnének. Többféle stratégiát alkalmaznak a mesélés izgalmassá, „ingergazdagabbá” tételéért, például bábok használatával, vagy beleszövik egy-egy gyerek nevét is a mesébe és a dramatizálást. A játékok közül mindinkább kiveszőben vannak azok, amelyekhez kézügyesség, finommotorikus mozgás kell. Márpedig ezek hiányában később akár olyan szakmáktól, munkalehetőségektől is eleshetnek, amelyekhez elengedhetetlen a kéz ujjainak finom, összerendezett mozgása.

TRENCSÉNYI ZOLTÁN

FOTÓ: RENDŐRSÉG