Ózdon mindig szolgál egy Ráki

Nem szokatlan, de kétségtelenül ritka, amikor egy zsaru attól a kapitányságtól búcsúzik, ahová egykor felszerelt, olyanból viszont világszerte is kevés lehet, aki eközben két gyerekével is együtt szolgált. Ráki Pál számára mindez még jelen idő.

– Zádorfalvi gyerekként éreztem először vonzalmat a pálya iránt, ami tulajdonképpen a körzeti megbízott érdeme volt. Sokszor láttam őt, valahogy mindig észrevettem, de hallottam is az intézkedéseiről is. Ahogy idősebb lettem, és a rendvédelemről többet is megtudtam, egyre inkább azt gondoltam, nekem ilyenfajta munka tetszene – mesélte Ráki Pál, aki karosszérialakatosként végzett az ózdi 102. Számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben, majd kétéves nagyatádi katonaságot követően jelentkezett a rendőrséghez. Szaktanfolyamok teljesítése után, 1986. július 1-én szerelt fel Ózdra hivatalosan, mert a valóságban ezen a napon máshol volt.

– A sors úgy hozta, hogy pont aznap született meg a lányunk, és azzal hívtam fel a parancsnokomat, hogy „viszik az asszonyt!”, ő pedig természetesen elengedett. Mentem is a feleségem után – idézte fel a főtörzszászlós a furcsa egybeesést. – Ekkor még Zádorfalván laktunk, 1990-ben kaptunk Ózdon szolgálati lakást. Akkor már járőrvezető voltam a közrendvédelmi alosztályon. Azóta is ott szolgálok, csak már közrendvédelmi és határrendészeti osztálynak hívják. Életem egyik fő helyszínévé vált a kapitányság, és örömmel tölt el, hogy ez a fiamra és a lányomra is igaz.

Ráki Pál Krisztián főtörzsőrmester járőrvezetőként szolgál, és bár vargabetűvel lett zsaru, ő is jól érzi magát a közrendvédelmi és határrendészeti osztályon.

– A középiskolát is ugyanott végeztem, ahol annak idején az édesapám, csak akkor már Gábor Áron Technikum és Szakképző Iskolának hívták. Mivel apa azon a nyáron lett gépjárművezető-szakoktató, segítségével megcsináltam a busz- és teherautó-vezetői jogosítványt, majd ezen a területen helyezkedtem el – magyarázta az ifjabbik Ráki. – Szerettem buszt vezetni, de a mindennapos hajnali ébresztőkkel nem igazán tudtam megbarátkozni, és hát a feladat egyhangúsága sem villanyozott fel különösképpen. Izgalmasabb hivatásra vágytam, és édesanyám unszolására 2009-ben felvételiztem a Miskolci Rendvédelmi Technikumba, amit persze édesapám is támogatott. 2011-ben a Készenléti Rendőrség fővárosi állományába szereltem fel, ahonnan fél évvel később a miskolcihoz kerültem, novemberben pedig az Ózdi Rendőrkapitányságra.

A fiút egyáltalán nem zavarta, hogy édesapja lesz az egyik parancsnoka.

– Mindig is jól kijöttünk egymással, komolyabb konfliktusunk sosem volt, sokat tanultam tőle. Arról nem is beszélve, hogy tulajdonképpen ismerősök közé jöttem, hiszen apám kollégáinak többségét régebb óta ismertem – vázolta Ráki Pál Krisztián, aki általában váltásban szolgál édesapjával. – Ma például apa reggel 6-kor végzett, jómagam pedig akkor vettem fel a szolgálatot. Nem egy szakon dolgozunk, de már volt rá példa, hogy a szakmai irányítás felügyelőjeként ő koordinált egy olyan intézkedést, amelyben gépkocsizó járőrként én is részt vettem.

Ráki apuka elmosolyodott.

– Amikor váltjuk egymást, arra gondolok, mindegy, hogy éjjel vagy nappal van, Ózdot mindig szolgálja egy Ráki – tette hozzá a büszke főtörzszászlós, a lánya pedig szívderítő történetet mesélt arról, amikor apa és fia egy időben vannak szolgálatban.

– Jó pár éve történt, anyával a piacon voltunk, tudva, hogy apu és Krisztián is szolgálatban van. Esett az eső, és amikor anyu megpillantotta Krisztiánt, ahogy az utca másik felén gyalogolt, fennhangon elszólta magát: „Nézd már! Apád kiküldte Krisztiánt az esőbe!” Jót derültünk rajta – emlékezett Ráki Anett, aki még nagyobb kanyar után lett édesapja és bátyja munkatársa. – Szüleim szerették volna, hogy legyen diplomám, és mivel érdekelt a pedagógia, az ózdi Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskola után andragógusként végeztem az egri Eszterházy Károly Főiskola Tanárképzési és Tudástechnológiai Karán. Az ózdi Vasvár Úti Általános Iskolában helyezkedtem el mint pedagógiai asszisztens, de nem éreztem a magaménak. Mivel az Ózdi Rendőrkapitányságon tudtak rólam, és aputól meg Krisztiántól is hallották, hogy Egerből visszatértem, 11 évvel ezelőtt azzal hívták fel aput, hogy három állás betöltésére is keresnek közfoglalkoztatottat, és hogy kérdezzen meg engem, érdekelne-e az egyik. Így kerültem a bűnügyi osztályra, és azóta is ott dolgozom, persze már mint rendvédelmi igazgatási alkalmazott.

A három Ráki a kapitányságon is össze szokott járni.

– Gyakran ebédelünk együtt, és apu hozzám jár kávézni, de mivel a bűnügyön dolgozom, szakmai kapcsolatban is vagyunk. A minap például azért hívtam fel, mert az ügyészség megküldte egy őrizetes letartóztatási indítványát, és mivel tudtam, hogy apu szakja fogja kihozatni a bíróságra, megkértem, hogy nyomtassa ki, és adja át a gyanúsítottnak – mondta Ráki Anett.

Hamarosan ketten maradnak.

– Vegyesek az érzéseim – árulta el Ráki Pál főtörzszászlós, aki lányával egyidős ózdi pályafutása során több alkalommal is részesült vezetői dicséretben és jutalomban. – Úgy gondolom, meg hát érzem is, hogy elég volt ez a 37 év, azt pedig tudom, hogy hiányérzetem lesz. Az viszont vigasztal, hogy gépjárművezető-szakoktatóként az itteni emberek továbbra is számíthatnak rám. Sok kollégát segítettem jogosítványhoz, sőt, a gyerekeiket is, és ezek a kapcsok is erősítették a kötődésemet. Ezért is lesz nehéz a búcsú a kapitányságtól, de összességében boldogsággal tölt el, hogy a fiam és a lányom is ott dolgozik, ahol magam is megtaláltam a számításom, és ezt a nejem nevében is elmondhatom. Számára is öröm, ahogy ezt így összehozta a sors.

Anetté volt a slusszpoén.

– Édesanyánk tősgyökeres egészségügyes, őt nem tudtuk bevonni a „vállalkozásba”.

SZ. Z. J.

FOTÓ: FRANCZ ILONA, ARCHÍV