Rendőrtanulók csopaki versenye

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

A Rendőr Tanulók Országos Tanulmányi Egyéni Versenyén az indulók öt izgalmas feladatban bizonyíthatták tudásukat és bátorságukat: lövészet, intézkedési gyakorlatok, akadálypálya, újraélesztés és elméleti teszt. A kreatív megoldások és a gyors helyzetfelismerés döntött a sikerről.

A versenyt november 6–8. között rendezték meg a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ (ROKK) csopaki objektumában.

A ROKK Rendőrképző Akadémia (RKA) Adyligeti és Szegedi Járőrképző Tagozat rendőrjárőrképzésének résztvevői, valamint a Körmendi (KRVT) és a Miskolci Rendvédelmi Technikum (MRVT) II. évfolyamos tanulói mérték össze nemcsak tudásukat.

A résztvevők öt nehéz és sokszor meglepő feladatban mérhették össze képességeiket.

Az intézkedéstaktikai szituációs gyakorlatnál nemcsak az erő számított, hanem az ész és a lélekjelenlét is. A legemlékezetesebb feladat egy kocsmai verekedés kezelése volt, amelynél a versenyzőknek szét kellett választaniuk a dulakodókat, majd az intézkedést szakszerűen elvégezni. Egy másik szituációs gyakorlat egy diszkóban játszódott, ahol a rendőrök figyelmét a hangos zene és egy beszédes kocsmáros próbálta elvonni. A cél az volt, hogy azonosítsák a veszélyforrásokat, például egy elrejtett táskát vagy egy drogárust.

A felnőtt, laikus alapszintű újraélesztés és az egészségügyi ismeretek feladata különösen összetett volt: egy virágüzletben zajlott, ahol egy rosszul lett vásárlóhoz kellett orvost hívni, majd a rendőrnek megkezdenie az újraélesztést. Azonban nemcsak az alapvető életmentési lépésekre kellett figyelni, hanem a környezeti tényezőkre is, mint például, hogy hűvös volt a helyiségben, és a beteg kihűlése is veszélyt hordozott magában. Az egyik versenyző például függönnyel takarta be a beteget, amiért extra pontokat kapott.

Ezeken a versenyszámokon felül volt még lövészet szolgálati pisztollyal, rendőri akadálypálya és elektronikus szakmai felkészültségi teszt.

A tanulók valamennyi versenyszámot teljesítették. Az ünnepélyes eredményhirdetésre november 8-án 11 órakor került sor, mindkét kategóriában az 1. helyezést elért versenyzők 100 000, a 2. helyezettek 80 000, míg a harmadikak 50 000 forint jutalomban és elismerésben részesültek. A díjakat az eredményhirdetés elöljárója, dr. Németh József PhD ezredes, a ROKK RKA Módszertani Főosztály vezetője adta át.

A rendvédelmi technikumok másfél éves képzési idejű, II. évfolyamos tanulói közül 1. lett: Nemes László (MRVT), 2. Csik Szonja (MRVT), 3. Máté Rajmond (KRVT).

Az idén január és június között indult rendőrjárőrképzésben részt vevők közül Zakota Attila próbaidős őrmester (KRVT) győzött, második Kovács Bendegúz pr. őrmester lett (MRVT), míg a harmadik helyen Furák Krisztina pr. őrmester (ROKK RKA Szegedi JKT) végzett.

RÁDI MÓNIKA

FOTÓ: SZABÓ GABRIELLA

<< Vissza az előző oldalra