Rendvédelmi jótékonyság

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Égő ház, sürgölődő tűzoltók, látogatók a rabszállító járműben, zuhanó, majd a magasba szökkenő repülőgép, öreg rendőrautó, bikaerős sportkocsik, lóháton dalra fakadó színészek és még megannyi meglepő program. Az IPA BRFK idén is megtartotta immár szokásos jótékonysági rendezvényét, a Rendvédelmi Napot, melyen minden eddiginél több látogató élvezte a programkavalkádot.

Az International Police Association (IPA), a Nemzetközi Rendőrszövetség a világ egyik legnagyobb nonprofit szervezete, 63 országban közel félmillió tagja van. Magyar szekciója az IPA BRFK (utóbbi a Budapesti Rendőr-főkapitányságot takarja). A szervezet célkitűzése a honlapjukon is olvasható: „A nemzetek aktív és nyugalmazott rendvédelmi dolgozóinak egységbe kovácsolása a szolgálat és a barátság útján.”

Az IPA BRFK öt évvel ezelőtt Mindennapi hősök címmel hívta életre először a Rendvédelmi Nap elnevezésű ingyenes, jótékonysági rendezvényt. Az évről évre népszerűbb programsorozat idei állomásának szeptember 7-én az Érd-Simonpuszta Nemzeti Lovaskultúra Központ adott otthont. A szervezők és a látogatók szerint ez volt az IPA BRFK történetének eddigi legnagyobb látogatottságú kulturális rendezvénye.

Programokban ezúttal sem volt hiány. Kreatív foglalkozásokat tartottak kicsiknek és nagyoknak. Volt kisállat-simogató és sétalovagoltatás, lovas working show, bemutatkozott az Országgyűlési Őrség és a Koronaőrség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) különleges egysége. A rendőrség nemcsak egy korabeli szolgálati autót mutatott meg, de toborzói is jelen voltak. Koncertet adott a BRFK Kórus és a NAV Pénzügyőr Zenekar, műrepülő-bemutatót tartott a Besenyei Péter, számos világverseny győztese, családi musicalt adott elő a Nemzeti Lovas Színház, a nézők megcsodálhatták a büntetés-végrehajtás kutyáinak ügyességét, és kipróbálhatták a rabszállító kocsit, valamint a tűzoltók is megmutatták, hogyan oltanak égő házat. Látványos volt a Zengő Motorsport versenyautó-kiállítása, és népszerű az interaktív versenyszimulátor kamion. A rendezvény helyszínén kihelyezett ülést tartott a Magyar Atlanti Tanács is. 2025 szeptemberének első szombatján ismét megrendezi e programot az IPA BRFK, a NAV, az Országgyűlési Őrség és az IPA Csongrád-Csanád vármegyei szervezete.

T. Z.

FOTÓ: SZABÓ GABRIELLA

<< Vissza az előző oldalra