Rómeó közbeszállt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Akciófilmeket idéző autós üldözésben volt része a bács-kiskuni rendőröknek október 16-án, amikor kilométereken keresztül követtek egy határsértőket szállító személyautót. A sofőr, fittyet hányva a közlekedési szabályokra, kamionok közt cikázva igyekezett egérutat találni, majd gyalog menekült, ám a helikoptert is bevető rendőrök elől nem tudott kereket oldani.

– A tevékenységirányítási központ jelezte, hogy közlekedésrendészeti ellenőrzés során a csongrádi kollégák megpróbáltak megállítani egy olyan járművet, amely feltételezhetően illegális migránsokat szállított, és a rendőri utasításra sem fékezett. A gyanús kocsi Kiskunfélegyházánál felhajtott az M5-ös autópályára, mi ott kapcsolódtunk be a követésbe – elevenítette fel az emlékezetes eset részleteit Papp Gábor törzsőrmester, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály Autópálya Alosztályán szolgáló tiszthelyettes. – Az első feladatom a forgalom lassítása volt, aminek eredményeként a menekülő autó is megállt. A sofőr kiugrott belőle, majd átrohant az útpályán, a kollégák pedig gyalog vették üldözőbe. Én tolatva indultam a megállított kocsi felé, amikor a visszapillantó tükörben láttam, hogy a gyanúsított épp felém fut, így én is kiszálltam a autóból. A – mint később kiderült – grúz fiatalember engem meglátva átugrott az utat elválasztó kerítésen, eldobta az iratait, majd befutott a közeli erdőbe. Ott értem utol, földre vittem, és megbilincseltem. Nem is próbált ellenállni.

A törzsőrmesternek nem ez volt az első ilyen helyzete, hiszen a korábbi években több hasonló elfogásban is részt vett.

– Akadt, aki együttműködött, és olyan is, aki nem akart megállni, még a földön is harcolnunk kellett vele. Ilyen helyzetben a legfontosabb a forgalomban részt vevők életének, testi épségének védelme, így, ha kell, addig követjük az agresszív sofőrt, amíg kifogy az üzemanyaga, vagy szolgálati autóval blokkoljuk az útját, hiszen a menekülő ember nincs tekintettel a környezetére, sokszor önmagára sem, ebből pedig könnyen tragédia lehet – húzta alá a törzsőrmester, aki 2016 óta szolgál a rendőrség kötelékében. – Sokat segített, hogy két éve elvégezhettem egy nagy sebességű elfogó járműves képzést, de a siker kulcsa a kiváló csapatmunka volt, mindenki tudta a feladatát. Fontos, hogy az alosztályunkon egy összeszokott, határozott csapat tagjaként dolgozhatok, de minden kollégát elismerés illet – hangsúlyozta Papp törzsőrmester, aki kiemelte, nem azért választotta ezt a hivatást, hogy az újságok címlapjára kerüljön, hanem azért, hogy a hazát, a polgárokat szolgálja.

Virágh László zászlós, körzeti megbízott társával, Peres Péter zászlóssal épp oktatáson vett részt, amikor hírt kaptak az elszabadult „migránsjáratról”.

– Úgy tele volt az autó, hogy kívülről is látszott, milyen sokan ülnek benne. Később kiderült, hogy a járművezető 12 embert szállított. A tapasztalatlan sofőr olyan vadul hajtott, hogy azzal veszélyeztette a forgalomban részt vevőket, így mi 100-150 méterre lemaradva követtük, hogy ne okozzunk még veszélyesebb helyzetet. Attól féltünk, hogy a túlterhelt jármű felborul, ami a bent ülők életébe is kerülhetett volna. Aztán a menekülő autó defektet kapott, két másik kocsinak csapódott, mielőtt egy kamion végül megállította. A gépkocsi úgy összetört, hogy a határsértők ki sem tudtak szállni a segítségünk nélkül a roncsból – összegezte az események folyását Virágh zászlós, aki kiemelte, sokat segített a feladatba bekapcsolódó helikopter is. – Úgy gondolom, nemcsak a végrehajtó állomány egyre rutinosabb, de a hátteret biztosító határrendész és tevékenységirányító kollégák is nagyon tapasztaltak. A Rómeó hívójelű helikopter operátora is profin kezelte a helyzetet, így földön és levegőben mindenki egy csapatként tudott fellépni.

Hasonló gondolatokat fogalmazott meg az elfogás kapcsán Horváth Péter alezredes, a Készenléti Rendőrség Légirendészeti Szolgálatának szolgálatvezető-helyettese is.

– A helikopter tervezett közúti ellenőrzésen vett részt a helyi rendőri erők felkérésére, kamerával dokumentálva a forgalomban részt vevők esetleges szabálytalanságait, hiszen a kamera rögzíti a célobjektum sebességét és az elkövetés időpontját is. A földi egységek jelezték, hogy egy személygépjármű nem állt meg rendőri felszólításra és gyaníthatóan illegális migránsokat szállít. A helikopterünk a levegőből biztosította a követést, készen arra, hogy az esetleg gyalog menekülő, elrejtőző utasok, sofőr mozgását jelezze. Fontos adalék, hogy a helikopter megjelenése olyan lélektani stresszt okoz, ami gyakran kiugrasztja az elrejtőzött személyeket is – magyarázta el az alezredes, és elmondta, hogy a 2015-ben megindult tömeges illegális migráció óta a légirendészek óriási tapasztalatot szereztek a hasonló feladatokban. – Ez abszolút koncentrációt igénylő csapatmunka, a pilótának figyelnie kell az operátor jelzéseire, ahogy az operátornak is ismernie kell a légi jármű korlátait. Mindenki együtt dolgozott azon, hogy ezt a veszélyes helyzetet minél gyorsabban megoldjuk, szem előtt tartva az élet- és a vagyonbiztonságot.

K. D.

FOTÓ: VEZDA LÁSZLÓ, RENDŐRSÉG

<< Vissza az előző oldalra