Sanyi bácsi jól érezte magát
Baráth Sándor ny. főtörzszászlós érzelmes búcsút vett a Biharkeresztesi Határrendészeti Kirendeltség állományától, meg persze az objektumtól is, ahol csaknem 27 éven át szolgált. Azt is elmondta, mi a munkavállalás és a házasság titka, de egy emlékezetes ráhibázás is szóba került.
Nagyon valószínű, hogy a traktorral aznap reggel is kiment a földjére, amelyet őstermelőként immár harminc éve művel, az pedig biztos, hogy miután hazaért, feleségével átbeszélték, milyen jó dolgok történtek velük.
– Meggyőződésem, hogy a jó házasság titka a jó kedély; az a szemlélet, hogy kellemes tapasztalásokat és gondolatokat osszunk meg egymással. Mi sosem panaszkodunk! Amikor napközben külön vagyunk, a vacsoránál arról beszélünk, ami a napunkban jó volt, meg persze arról is, legközelebb mikor látjuk a két unokánkat – mondta Baráth Sándor, és nem győzte hangsúlyozni, mennyire hálás a hitvesének. – Sok rendőrtől hallottam már, hogy biztos hátország nélkül ezt a munkát nem lehet és talán nem is érdemes csinálni. Hát, nálunk ez kölcsönös volt… de furcsa erről múlt időben beszélni. A nejem ugyanis az egészségügyben dolgozott, és neki is voltak hajnalig tartó szolgálatai, ahogy nekem. Ehhez jön, hogy én a rendőrségnél jól éreztem magam. A parancsnokaimra emberileg is felnéztem, és mindent meg tudtam velük beszélni, a munkatársi közösségben pedig az együttműködés, az összetartás és a tisztelet mindenféle formáját megtapasztaltam. Ha hiányzott egy járőr az éjszakai szolgálatból, akkor is jelentkeztem, amikor már szolgálatparancsnok voltam, és mindenki Sanyi bácsijaként távoztam. Megkönnyeztem a búcsúztatásom, de úgy láttam, mások is törölgették a szemüket. Azon pedig most is kellemesen csodálkozom, hogy telefonon keresztül olyan, máshol szolgáló kollegák is minden jót kívántak, akikkel nincs személyes ismeretségem. Volt mit mesélni otthon a vacsoránál!
Öt határsértő gyerekkel a vaksötét éjszakában.
– Paraszti családból származom, lakatosnak tanultam, és ebben a szakmában helyezkedtem el, de a rendszerváltás után munka nélkül maradtam. Nem akartam, illetve akartunk elköltözni a környékről, ezért 33 évesen úgy döntöttem, határőrnek jelentkezem – idézte fel Baráth Sándor, aki a soproni és a körmendi tiszthelyettesképzést követően került Biharkeresztesre. – Itt mindig van munka, ami valósággal hatványozódott az illegális migráció megnövekedése óta. Megbecsülni se tudnám, hány elfogásban vettem részt, csak a rendhagyó esetek maradtak meg bennem, például az, amikor egy éjszakai járőrszolgálat során öt határsértőre bukkantam Nagykereki közelében, egy erdei földútnál. Nem sokkal utána két mikrobuszra lettem figyelmes Bedő határában, az embercsempészek ezekkel vitték volna el a migránsokat, és hamarosan a másik csoportjuk is előkerült. Kollegák szóltak, nagy sebességgel haladó gépjárművet vettek észre az állami gazdaságnál. Felém tartott, és bár a felszólításomra nem állt meg, miután kikerült és árokba hajtott, a sofőr kiugrott és elszaladt; őt berettyóújfalui kollegák kapták el. A kocsiban öt gyerek ült, amin rendőrként nem csodálkoztam, mégis furcsán éreztem magam ott a koromsötétben öt álmos gyerekkel.
Csak a színt tévesztette el.
– Azt sem tudnám megmondani, hogy a szolgálatparancsnokságom alatt hány lopott gépjárművet foglaltunk le a HRK, illetve a Biharkeresztesi Rendőrőrs illetékességi területén, de egy eset nagyon megmaradt bennem – mondta, és somolygott. – Arra kértem az állományt a reggeli eligazításon, ha fekete Porschét látnak, különös figyelemmel ellenőrizzék a papírjait, mert a Schengeni Információs Rendszer kiadott egy ilyen körözést, és elképzelhető, hogy nálunk próbálják meg elhagyni vele az EU területét. Amikor nem sokkal később magam is átmentem a HRK-ra, megpillantottam egy szürke Porschét az átkelő előtti parkolóban. Nem fekete volt, ezt jól láttam, de valami azt súgta, kontrolláljam, ezért megfigyelőállásba helyezkedtem, és amikor megjelent a sofőr, előbújtam, és igazoltattam. Kiderült, hogy ezt a kocsit is ellopták, sőt, a román állampolgár igazolványa és vezetői engedélye is hamisítvány volt. Nehezen viselte az intézkedést, de engem az ilyesmi sosem zavart. Beleszoktam, hogy rendőrként azokkal is barátságosan kommunikáljak, akik ennek az ellenkezőjét tanúsítják velem szemben. Hogy úgy mondjam, előjött belőlem egy másfajta emberszeretet, de azt is rendőr mivoltomnak köszönhetem, hogy jobban be tudom osztani az időmet. Most, hogy több lett belőle, ezzel nincs is nehéz dolgom, de így is büszke vagyok arra, ahogy formált engem a hivatásom. Tényleg jól éreztem magam!
SZ. Z. J.
FOTÓ: NAGY ZOLTÁN, RENDŐRSÉG
