Szezonra kész a balatoni flotta

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Rendészeti szempontból a magyar tengernél már elkezdődött a turisztikai idény, hiszen mind a 24, szolgálatellátáshoz szükséges kisgéphajó rendelkezésre áll. Utoljára a három Zodiac Pro 750 közepes mentőhajó került vízre a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság (BVRK) siófoki objektumánál.

A Siófoki, a Balatonföldvári, a Balatonfüredi, a Fonyódi és a Keszthelyi Vízirendészeti Rendőrőrs egyenruhásai tavaly 192 esetben 338 életmentést végeztek, idén eddig 13 esetben 21 embert hoztak ki a 600 négyzet-kilométeres magyar tenger különböző pontjairól. Hajósokat, horgászokat, fürdőzőket, szörfösöket és vitorlázókat is ellenőriznek, illetve bejelentésekre is reagálnak, például amikor valahol belső égésű motorral felszerelt vízi járműről kapnak hírt, de az emberélet megóvása az első számú feladatuk. Ezért is rendelkeznek külmotoros gumicsónakokkal, amelyek percek alatt bárhova odaérnek, főleg a három Zodiac Pro 750, amelyek 85 km/h-val képesek szelni a habokat. Átfogó karbantartást követően, május 8-án ezeket is vízre tették.

Az életmentés hatékonyabbá tétele érdekében a magyar tengeri zsaruk együttműködnek a keszthelyi, a zamárdi és a siófoki vízimentő egyesülettel, továbbá a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatával, és folyamatosan egyeztetnek a Készenléti Rendőrség szolgálati helikoptereinek személyzetével, illetve az Országos Meteorológiai Szolgálat helyi kirendeltségének munkatársaival. „A járőrhajók helyszínre érkezésének sebességét tovább fokozta, hogy mind a 765 parti lépcső be lett számozva. Így a segélyhívót tárcsázó bejelentő pontosan meg tudja mondani, hol van szükség segítségre” – magyarázta Horváth László ezredes, a BVRK vezetője, és hozzátette, az idei szezonban is nagy hangsúlyt fektetnek a megelőzésre. Nemcsak a 149, hatóságilag kijelölt balatoni fürdőhelyen osztanak figyelmeztető szóróanyagot, hanem a közel száz, fürdésre alkalmas strandszakaszon is. Tűző napnál világosabb, hogy a július közepétől augusztus végéig tartó csúcsidőben ezek idén is telítődni fognak, ami kb. napi 350 ezer főt jelent; érdekesség, hogy ezeken a részeken a teljes éves humánterhelés elérheti a 3 milliót.

A BVRK több mint 50 egyenruhásának emellett kb. 25 ezer vízi járműre is figyelnie kell. Ezek közül 11 ezret tárolnak a 116 kikötőben, de ugyanennyi kisvitorlás, strandkajak, vízibicikli, verseny- és horgászcsónak van, illetve közlekedik a tavon, méghozzá nemcsak a turisztikai idényben, a merev és felfújható SUP-deszkákról nem is beszélve. Kontrolljaik során a vízi járművek felszereltségét, eszközeik műszaki állapotát és persze a személyes képesítéseket is ellenőrzik.

– Logisztikai szempontból a rendezvénybiztosítás jelenti a legnagyobb kihívást, mert egy ilyen feladat átlagban 6-8 szolgálati kisgéphajót igényel, az átúszásnál ez a szám 12. Ilyenkor 18-20 rendőrhajóval és nagyobb állománnyal vagyunk jelen a Balatonon, és ebben a főhajónk aktívan is benne van – mondta az ezredes, és természetesen a 18,5 méteres Scharnebeckre célzott, amely az év minden napján készenlétben áll a Bahart fonyódi kikötőjében. Jégtörésre is alkalmas, de ilyesmire most jó ideig nem lesz szükség.

SZ. Z. J.

FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ

<< Vissza az előző oldalra