Színpadtól az iskoláig

Fejsze József még a katonaság évei alatt kezdett el zenélni, majd megalakította az Ideál elnevezésű együttest. 1989 októberében léptek fel először, azóta viszont már bejárták az országot, sőt, Erdélyben, Németországban és a Felvidéken is megfordultak már. A repertoárjukban pop-, rockszámok is tartoznak, de főleg mulatós zenét játszanak. Egy születésnapi partira ugyanúgy elmennek, mint egy több száz fős falunapra. Többször szerepeltek már a tévében is, négy évig voltak láthatók a Muzsika, később a Zenebutik, majd a Hamzai Bálint és barátai műsorában. Időközben néhányan kiváltak az együttesből, így 2018 óta már csak a fiával zenélnek.

A feldolgozásokon kívül saját számokat is előadnak.

– Huszonegy dalt írtam eddig, mindegyik egy kis szelet az életemből, a legtöbb a szerelemről szól – meséli. – Leülök a billentyűzet elé, aztán beugrik valami, elkezdem az első sort, és utána már jön is a többi. Az egyik nagy slágert, a Göndör a haja című dalt mindössze 17 perc alatt írtam, amíg a vonattal Szigetvárról Merenyébe értem. Ez a szám 2003-ban felkerült Postás Józsi lemezére is, ő vitte sikerre. Aranylemez lett. Aztán jött a Covid, és én kezdtem felélni a tartalékaimat. Munkát kellett találnom, de egész életemben csak azt csináltam, amit szeretek. Először börtönőrnek szerettem volna menni, de már túlléptem a korhatárt, nem vettek fel. Akkor ajánlották az induló iskolaőri munkát, de még nem tudtam, miről van szó. Jelentkeztem, elvégeztem a képzést, és felvettek. Azt gondoltam, majd bekerülök egy gimnáziumba vagy egyetemre, ahol majd a zenéhez is lesz utánpótlás, de ehelyett egy speciális általános iskolába kerültem, ahova sajátos nevelésű igényű gyerekek járnak. Először megijedtem, mit fogok ott csinálni, hogyan fogom kezelni a gyerekeket. A diákok egy hét után már tudták, hogy ki vagyok. Jöttek oda hozzám: „Józsi bácsi, láttuk a YouTube-on!” A zenén keresztül beloptam magam a szívükbe. Az első egy évem azzal ment el, hogy mindenkivel személyesen elbeszélgettem. Egy év után már ismertem mind a kilencven tanulót. Nemcsak a nevüket tudtam, és azt, hogy kik a szüleik, melyik osztályba járnak, de azt is, kit mit szeret. Ha reggel bejönnek, már látom rajtuk, jól aludtak-e, boldogok-e aznap, vagy van valami gondjuk. Szép lassan megismertem ezt a különleges világot. A gyerekek hatására kinyílt a szívem. Naponta legalább ötven ölelést kapok tőlük. A diákok tudják, hogy bármikor bizalommal fordulhatnak hozzám, én segítek. Amikor idekerültem sok volt a konfliktus a gyerekek között, amit tettlegességgel szerettek volna megoldani. Ahogy kicsengetnek, én már ott vagyok körülöttük, a zsibongóban vagy a fiúvécé előtt, ahol a nézeteltéréseket szokták rendezni. Amint látom, hogy probléma van, azonnal közbeavatkozom. Félrehívom őket, és megkérdezem, mi a baj, és még mielőtt bármi kialakulhatna, elsimítom a konfliktust. Megpróbálom kibékíteni a feleket, arra buzdítom őket, hogy fogjanak kezet, kérjenek egymástól bocsánatot, ne maradjon bennük tüske. A gyerekek már annyira bíznak bennem, hogy olyan információkat is megosztanak velem, amit a tanárokkal nem. Akár otthoni, akár iskolai dolgokról is legyen szó. Arra is volt már példa, hogy ezen információk alapján fontos dolgokra derült fény.

Fejsze Józsefék az iskolai farsangon is játszottak.

– A gyerekek már napokkal előtte lobbiztak, milyen számokat szeretnének. Teljesen meglepett, hogy a gyerekdalok egyáltalán nem érdekelték őket, azonban a mulatós zenék szövegeit kívülről fújták, együtt énekeltek velünk. Sokat köszönhetek az iskolának, a tanároknak és a gyerekeknek. Itt tanultam meg, mi az értékrend.

RÁDI MÓNIKA

FOTÓ: RENDŐRSÉG