Tárgyeset – a Rendőrmúzeum bemutatja 7.: Tibi, a gyilkos őzbak

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

1970 nyarán a Pest megyei Kóka melletti erdőben eszméletlenül találtak rá egy 65 éves helyi asszonyra, több sebből vérzett. Már nem tudták kihallgatni, néhány napon belül elhunyt a kórházban. A nyomozók először erőszakra is gondoltak. Az igazságügyi orvos szakértő összesen 31 szúrt-hasított sérülést talált a testen, de olyan nyomra vagy elváltozásra nem bukkantak, ami nemi közösülésre utalt volna.

A lakosság köréből kapott információ szerint egy környékbeli háznál tartott és kiszabadult őzbak agancsával összeszurkált egy másik, 71 éves asszonyt, aki szerencsésen túlélte a támadást. Sérülései az orvos szakértők szerint hasonlóságot mutattak az elhunyt asszonyéval. A kettejük ruhadarabjain talált elemi szálak mikroszkópos szerkezetvizsgálata megállapította, hogy azok őztől vagy szarvastól származó állati szőrök. Még a nyár folyamán a környékről sikerült befogni az időközben súlyosan megsérült őzbakot, amely pár nap múlva elpusztult. A bevont vadászati és vadgazdálkodási igazságügyi szakértő, valamint egy zoológus egybehangzó véleménye szerint a fiatalon befogott, háznál tartott őzbak 10-12 hónapos koráig marad szelíd, azonban az üzekedés időszakában egyre ingerlékenyebbé válik. Szökése után a Tibi névre keresztelt állat az őt megközelítő emberekre mélyre hajtott fejjel, 10-12 cm hosszú, egyenes, nyársas agancstőrével rontott rá. A kókai eset – amilyenhez hasonlót a hazai szakirodalom korábban nem ismert – igazolta, hogy egy őzbak is képes halálos sérüléseket okozni az embernek.

A műtárgy a Rendőrmúzeum történeti tárgyi gyűjteményének része.

ANDROVICZ GÁBOR

FOTÓ: NAGY ZOLTÁN

óz

 

<< Vissza az előző oldalra