Újabb drónpilótákat képeztek

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Hatósági pilóta nélküli, állami légijármű-, azaz UAV-pilóták képzésére került sor június 5–23. között. A 120 órás intenzív tanfolyamra nyolc rendőr-főkapitányság delegálta munkatársait.

A Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ immár hatodik alkalommal szervezte meg a 120 órás képzést.

Az első héten a leendő kezelők a jogszabályi háttérrel, a drón biztonságos üzemeltetésével, vészhelyzeti eljárásokkal, továbbá baleset esetén a helyszínelés lépéseivel ismerkedtek meg. Az elméleti blokk zárásaként írásos szakmai beszámolót tettek, csak akkor kezdhették meg a gyakorlatot, ha ezen megfeleltek.

Az első gyakorlati héten a drón biztonságos kezelését sajátították el a DJI Mavic 2 Enterprise segítségével, majd gyakorlati vizsgát tettek. Ezt követően kezdődhetett a harmadik oktatási hét, amikor a DJI Matrice 200/210 V2 drón típusjellemzőit ismerhették meg. A képzés utolsó napján záróvizsgán bizonyították, hogy felkészültek az önálló, eredményes és biztonságos feladatellátásra.

FOTÓ: BÉRES ATTILA

<< Vissza az előző oldalra