Újraélesztett a Stayin’ Alive ritmusára

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Járőrözés közben vette észre Hegedűs Ádám hadnagy, a Salgótarjáni Rendőrkapitányság megbízott szolgálatirányító parancsnoka és járőrtársa, hogy egy férfi fekszik az út mellett, a járdán. Azonnal megálltak és segítséget nyújtottak, így sikerült újraéleszteni az idős férfit.

Szeptember 7-én pillantották meg az autóból, hogy az út túloldalán egy férfi fekszik a járdán. Megfordultak, és odasiettek, a férfi nem tudott kommunikálni velük. Ekkorra már két járókelő is az eszméletlen ember segítségére sietett. Egy övtáskában megtalálták a férfi személyi igazolványát, míg Szabó Máté őrmester rádión a mentőket értesítette, a hadnagy ellenőrizte az életjeleket. Miután nem tapasztalt ilyeneket, megkezdte az újraélesztést.

– Azelőtt éles szituációban soha nem csináltam ilyet, de szerencsére emlékeztem a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tanultakra. Még az is eszembe jutott, hogy a Bee Gees Stayin’ Alive című számának ritmusára javasolták a mellkaskompresszió ütemét végrehajtani. Valamicskét értek a zenéhez, ezért tudtam, hogy a számban szereplő percenkénti 120 nyomás körülbelül milyen tempót követel meg tőlem. Amikor először észrevettem, hogy a férfi levegőt vesz, nagyon megörültem, azonban néhány lélegzetvételt követően ismételten megszűnt minden életjel, így tovább folytattam a mellkaskompressziót, amíg a mentők kiérkeztek, és átvették a beteg ellátását.

– Leírhatatlan érzés volt, amikor később láttam, hogy az idős férfi már magához tért és a feleségével beszélget.

A hadnagy a szolgálat fennmaradó részében is a történtek hatása alatt állt, munkatársai mind gratuláltak neki, amikor értesültek arról, hogy sikerült megmentenie a férfi életét, akiről csak később derült ki, hogy az egyik kollégájának a nevelőapja.

RÁDI MÓNIKA

FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ

<< Vissza az előző oldalra