Utolérte a szerencse

Pályára állította az egyenruha.

– Örültem, hogy a behívómat még érettségi előtt megkaptam, mert nem tudtam, mi legyen belőlem; határőrként viszont eldöntöttem, a rendőrséggel mindenképpen megpróbálkozom. Két unokatestvérem is a testületnél szolgált, és édesapám is a lelkemre beszélt, hogy kék egyenruhában folytassam – foglalta össze a szekszárdi Garay János Gimnázium egykori diákja, aki sorkatonaként a Mohács–Udvar határátkelőhelyen útlevélkezelőként szolgált. – Idejekorán jeleztem, hogy szeretnék átszerelni a rendőrségre, a kérvényt is kitöltöttem, de csak nem jött rá válasz. Aztán, mire kiderült, hogy adminisztrációs hiba történt, fél év helyett csak egy hónappal rövidült meg a 18 hónapos sorkatonai szolgálatom. Így’89. március 31-én szereltem le a határőrségtől, de április végén már a Szekszárdi Rendőrkapitányság közrendvédelmi osztályának objektumőre voltam. Ennek bizony már 35 éve.

Négy éven át szolgált a tolnai megyeszékhelyen.

– Jól éreztem magam a közrenden, főleg, miután a pécsi zászlósképzőt elvégeztem, és kineveztek járőrvezetőnek. Azt gondoltam, onnan megyek nyugdíjba, de ’93 nyarán a kölesdi körzeti megbízott nyugdíjba vonult, és mivel odavalósi vagyok, engem szemeltek ki erre a feladatra. Szolgálati lakást és autót nem kaptam, de a rendőrség és az önkormányzat vissza nem térítendő támogatása nagy segítséget jelentett ahhoz, hogy a jövendőbelimmel vegyünk ott ingatlant, úgyhogy belevágtam. Kistormás, Borjád és e három település külterületei is alám tartoztak, azaz hozzávetőleg 1400 lakos, akiket hamarosan névről ismertem. Később a parancsnokságommal és négy kollegával megalakult az északi körzeti megbízotti csoport, amelynek a saját településeimen kívül még része volt Harc, Medina, Sióagárd, Szedres és Tengelic a közigazgatásilag hozzájuk tartozó területekkel.

Mosolygott a sártengerben.

– Talán arra emlékszem a legszívesebben, amikor egy kölesdi család biciklijeit lopták el, de két órán belül mindegyiket megtaláltuk Konrád János kollegámmal. Adatgyűjtés közben ismerősöket is felhívtam, és egyikük, egy tűzoltó, sejtette, ki lehetett az elkövető. Amikor benéztünk az illetőhöz, épp az egyik lopott kerékpárt festette át. Meghatott, hogy a kárvallottak mennyire hálásak voltak nekünk – mesélte, és egy életízű helyzetet is felidézett. – A nálam fiatalabb és sportosabb testalkatú Rikkers Péterrel voltam járőrszolgálatban a körzeti megbízotti csoport területén, amikor megszökött egy fiú a közeli nevelőotthonból, és nem sokkal azután, hogy a keresésére indultunk, megláttuk Kistormásnál a szántásban. Felszólítottuk a megállásra, mire ő szaporázni kezdte a lépteit, de még így is nehézkesen haladt. Akkor már régebb óta esett, és a művelt föld sártengerré változott. A kollegám utánaeredt, és ezzel én is próbálkoztam, de két lépés után bokáig süllyedtem. Emiatt csak úgy tudtam támogatni az intézkedést, hogy nagyon határozottan és hangosan szólítottam fel a fiatalembert a megállásra. Közben mosolyogtam, mert be kellett látnom, ilyen terepen nekem nincs esélyem. Szerencsére Péter elkapta.

Ha szabadnapos körzeti megbízottak tippet kapnak…

– Azt a napot sem felejtem, amikor szolgálaton kívül egy társadalmi kapcsolatom azzal hívott, hogy fatolvajok indultak meg a Kistormás melletti erdő felé. A szintén szabadnapos Konrád János is hallott róla. Miután egyeztettem a tevékenységirányítóval, utánuk mentünk, és meg is állítottuk az autójukat. Környékbeliek voltak, és mindegyikükkel szemben folytak rendőrségi eljárások. Hamar kiderült, hogy mindannyian egy sorozatbetörésekre szakosodott banda tagjai, és a bűnügyes kollegák több mint száz vagyon elleni bűncselekményt bizonyítottak rájuk.

Két sorsfordító döntés következett.

– 2011-ben kérvényezhettem volna a nyugdíjazásom, de három dologban biztos voltam: még nem akarok távozni, semmi kedvem biztonsági őrként vagy portásként dolgozni, és szeretek rendőr lenni, úgyhogy maradtam. Az egyetlen érv, ami a leszerelés mellett szólt volna, hogy utolért az ingerszegénység. Szívesen szolgáltam körzeti megbízottként a szülőfalumban, és megtiszteltetésnek is éreztem, hogy a csoport parancsnoka lehettem, de pezsgő munkakörnyezetre vágytam, és ’16-ban hivatalosan is kérelmeztem az áthelyezésem. A közrendvédelmi osztályt vezető Szabácsy Szabolcs alezredes megértő volt, és őszinte is. Azt mondta, átmehetek a szabálysértési előkészítő csoportba, de ehhez alacsonyabb beosztásba kell sorolnia. Nem sokat gondolkoztam a dolgon, és most is szerencsésnek érzem magam, hogy ezt választottam. Tulajdon elleni szabálysértésekkel körzeti megbízottként is foglalkoztam, így nem okozott gondot a beilleszkedés, és a közös hangot is gyorsan megtaláltuk. Remek a kollektíva!

Elismerései magukért beszélnek.

– Elérzékenyültem, amikor három évvel azután, hogy irodai munkát végeztem, nekem ítélték a 2018-as szekszárdi év rendőre elismerést. Jó ránézni, de a mellette lévőre is büszke vagyok – mutatott a rendkívüli helytállásért érdemjel arany fokozatát igazoló díszoklevélre, amelyet azért az áldozatos szolgálatért kapott, amit a 2012-es extrém hóhelyzet alatt a külvilágtól elvágott tolnai településeken tanúsított. – Csélcsap voltam fiatalnak, és rendőri mivoltomnak köszönhetem, hogy kötelességtudó, fegyelmezett emberré lettem. A jelek szerint annak idején jól gondoltam, hogy a közrendről megyek nyugdíjba, ami négy év múlva lesz esedékes.

SZ. Z. J.

FOTÓ: NAGY ZOLTÁN