Villámgyors rablókat keres a rendőrség

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

A közelmúltban hasonló sémával raboltak ki vegyesboltokat, trafikot és italboltot az Essen keleti részén lévő Kray területén, és a német rendőrség most kiadta azt a biztonsági kamerás videót, amelyen részben látszik az egyik elkövető arca, de ami fontosabb, jól hallható a hangja.

Húsz másodperc. Mindössze ennyi időre volt szüksége két fiatalembernek ahhoz, hogy magukkal vigyék egy esseni italbolt napi bevételét, pedig a zsaruk által nyilvánossá tett biztonsági kamerás felvételen azt is látni, hogy az eladó nem bénult le az ijedségtől, amikor a két maszkos, kapucnis rabló október 27-én délután, röviddel zárás előtt berontott, és az egyik rögtön fegyvert fogott rá. A kettéválasztott helyiség pultja mögött álló alkalmazott mintha az időt is próbálta volna húzni, és talán ennek volt köszönhető, hogy a fegyveres szinte végig beszélt, bár leginkább kiabált: „Nyisd ki a kasszát! Ide a pénzt! Gyorsan, gyorsan! Fel a kezekkel! Nem akarom, hogy itt valaki megsebesüljön!” Az egyik „Gyorsan, gyorsan!” rikkantása közben a pultra is rávert, hogy nyomatékot adjon a sürgetésnek. A „Fel a kezekkel!” és a „Nem akarom, hogy itt valaki megsebesüljön!” a másik eladónak szólt, aki a felvételen nem látható, de az igen, hogy a fő elkövető is ráfogta a fegyverét. A fiatalemberek sállal takarták el arcukat, és fehér kesztyűt viseltek.

Német sajtóriportokból derült ki, hogy az esseni rendőrség több vegyesbolt és egy trafik kirablásával is kapcsolatba hozta a villámpárost. Azokat a bűncselekményeket is a zárás előtti berontás módszerével követték el, bár ezekről nem adtak ki információt, így azt sem lehet tudni, ezekben az üzletekben mennyi időt töltöttek. Az viszont bizonyosnak mondható, hogy e fegyveres rablások során senki sem szenvedett fizikai sérülést. „Abban reménykedünk, hogy a hangja alapján valaki felismeri a fő elkövetőt” – fogalmazott a rendőrségi szóvivő, de azt nem közölte, a két rabló mennyi pénzt zsákmányolt. Feltételezni lehet, hogy péntek délután több ezer euró volt az italbolt pénztárgépében, de több aligha, hiszen ma már inkább bankkártyával és mobiltelefonos alkalmazással zajlanak a fizetések. Csak a Bild riportjában hangzott el, hogy a fegyveres törte a német nyelvet, ami a felvételen is jól hallható. Az pedig jól látható, hogy a nagy hadonászásban többször is a szeme elé csúszott a kapucnija, és az egyik igazításnál kivillant a homloka.

A felvétel itt látható és hallható: https://polizei.nrw/fahndung/121313

SZ. Z. J.

FOTÓ: ESSENI RENDŐRSÉG

<< Vissza az előző oldalra