Vizsgáló előtt drogozott

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Az eljárás még tart, de a március végi rajtaütés részleteiről már beszélhetett Molnár Péter főtörzsőrmester, a Taktaharkányi Rendőrőrs vizsgálója. Két díler akadt horogra a felderítést követő akció során, ami azért is volt emlékezetes, mert az egyiküket drogozás közben fogták el.

Filmbe illő, kettős rajtaütés helyszíne volt egy prügyi családi ház, illetve egy közelében parkoló autó március 31-én, de a nyomozók odáig vezető útja sem volt mindennapi.

– Fél évvel ezelőtt több névtelen bejelentést is kaptunk arról, hogy valaki kristályt árul a Szerencsi járásban, és megkértük a körzeti megbízottakat, hogy járjanak utána a híresztelésnek. Hamarosan két kolléga is visszajelzett, hogy több forrásuk megerősítette a hírt, de konkrétummal nem szolgáltak – magyarázta Molnár Péter, aki előkészítő eljárás keretében kezdte gyűjteni az adatokat. – Az ügyben további nyomozati cselekmények várhatók, de annyit elmondhatok, hogy egy másik rendőri szervvel együttműködésben sikerült azonosítani a drog származási helyét, és a kollégáktól arra vonatkozóan is kaptunk információt, hogy egy prügyi férfit kell keresnünk. Miután erről értesültünk, két szolgálati járművel készültünk az akcióra. Az egyikben ültem egy nyomozó kollégával, a másikban pedig egy járőr és egy körzeti megbízott. Mi ketten bementünk a házba, a két egyenruhás pedig a közelben intézkedett: feltartottak és ellenőriztek egy épp indulni készülő kocsit. A sofőrön kívül ketten ültek benne: a tiszalúci P. Zsolt (40) és a hajléktalan Sz. Roland (42). A gépjármű hátsó ülésén, Sz. Roland mellett 32 gramm fehér por volt fele-fele arányban kiporciózva két zacskóban. Erről a későbbi spektroszkópos vizsgálat kimutatta, hogy 3-CMC, ami január 1-jétől kábítószernek minősül. P. Zsolt és Sz. Roland kihallgatásukon elismerték, hogy a két zacskó kristály az ő tulajdonuk. Sz. Roland azt is hozzátette, hogy a drogot Tiszalúcon vásárolta P. Zsolttól előző nap.

A kertkapu nyitva volt, a családi ház ajtajának benyomása pedig nem okozott gondot a nyomozónak és a vizsgálónak.

Prügyi dílerfogás
Ifj. H. Ferenc erről a tányérról szippantott

– Az ingatlanban sajátos kép fogadott – idézte fel a főtörzsőrmester. – Abban a pillanatban, ahogy betoppantunk a nappaliba, a kanapén ülő ifj. H. Ferenc (32) épp fehér port szívott az orrába egy kistányérról egy összetekert ötszázassal. A házban, illetve a férfi biztonsági ajtóval védett szobájában 32 g 3-CMC-t találtunk, továbbá mérleget, simítózáras tasakokat és 2,8 millió forintot. Mivel a jelen lévő id. H. Ferenc (50) azt állította, hogy ott minden drog az ő tulajdona, birtoklás miatt vele szemben is eljárást indítottunk.

P. Zsoltot ismerik a borsodi zsaruk. Három kábítószerügyben hallgatták meg az elmúlt három évben, és ezúttal is tagadta, hogy droggal kereskedett volna. Csak a birtoklást ismerte el, akárcsak Sz. Roland és id. H. Ferenc. A 64 g kristály utcai értéke hozzávetőleg félmillió forint.

Prügyi dílerfogás
Kristály, azaz 3-CMC

– Még a bizonyítási szakaszban vagyunk, de a gyanú szerint a drogot ifj. H. Ferenc szerezte, és az is bizonyos, hogy az apa csak a fiát próbálja védeni – tette hozzá Molnár Péter, akinek ez volt az első olyan intézkedése, amelynek során a szeme előtt fogyasztott drogot a kábítószer-kereskedéssel gyanúsított személy. – Emlékezetes helyzet volt, de számomra ez az ügy az együttműködés hatékonyságáról szól. A körzeti megbízottak kérdezősködése és a társszerv nyomozása nélkül erre a rajtaütésre nem kerülhetett volna sor.

P. Zsolttal és ifj. H. Ferenccel szemben kábítószer-kereskedelem, Sz. Roland és id. H. Ferenc esetében pedig kábítószer birtoklása miatt folytat eljárást a Taktaharkányi Rendőrőrs, szabadlábon védekeznek.

SZ. Z. J.

FOTÓ: RENDŐRSÉG

<< Vissza az előző oldalra