Zámolyi pengemester

Míves konyha- és zsebkések mellett igényesen munkált filézők, szeletelők, bárdok, karambitok, vajazók, szakács-, tőke- és vasalókések sorjáznak késes-köszörűs Facebook-oldalán, ahol foglalni lehet őket.

– Azért nem gyártok rendelésre, mert számomra a késkészítés és az élezés nem munka, hanem szenvedély, kedvtelés, és lelkületben a kutyás rendőri szolgálathoz is hasonlóan viszonyulok. Komolyan veszem, de nem tudnám csinálni lelkesedés nélkül – foglalta össze. – Lekopogom, viszonylag sokan érdeklődnek. Korábbi vásárlók is nézegetik a közösségi oldalamat, mert kíváncsiak rá, mostanság milyen késekhez érzek kedvet.

Ez a kedv aránylag későn talált rá, pedig köszörűgép közelében cseperedett fel.

– Néhai nagyapám, Papp Zoltán késes-köszörűs mester a debreceni orvosi műszergyár dolgozójaként szeretett bele a késacél megmunkálásába, és 1972-ben építette meg az első köszörűgépét. Ennek a másolata itt áll a fészeremben, magam építettem – folytatta. – Nagyapám bátyja, Ferenc is látott fantáziát a késgyártásban, és közösen alapítottak egy céget. Gyerekként engem nem érdekelt a késkészítés, sőt, utáltam is az egészet, aminek az volt a legfőbb oka, hogy csak akkor mehettem be nagyapa balmazújvárosi műhelyébe, amikor ki kellett takarítani, és ahhoz nagyon nem fűlött a fogam.

A rendőri pálya vonzotta.

– Két egyenruhás is volt a rokonságban, és úgy éreztem, a rendőri szolgálat nekem való lenne. A középfokú végzettség miatt jelentkeztem a hajdúböszörményi Széchényi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum mezőgazdasági gépész szakára, de mivel az betelt, átsoroltak a vadász és vadtenyésztő szakra. Hivatásos vadászként érettségiztem, és rögtön jelentkeztem a Miskolci Rendészeti Szakközépiskolába – mesélte Béres Tamás, aki 2002 nyarán szerelt fel a Debreceni Rendőrkapitányság bevetésirányítási központjába. – Négy évre rá megnősültem, és 2007-ben azért költöztünk át a Fejér megyei Csórra, mert megpályáztam az ottani körzeti megbízotti állást, amihez önkormányzati lakás is járt. Ott lettem kutyás rendőr 2009-ben. 2011 és 2021 között zámolyi körzeti megbízott voltam, két évvel ezelőtt pedig szembejött egy olyan lehetőség, hogy be lehetett menni a megyére bűnügyi kutyavezetőnek, és éltem vele. A kutyák szeretetét apám plántálta belém. Gyerekként rácsodálkoztam, milyen sok mindenre lehet őket betanítani, és ebből magam sem akartam kimaradni.

Első négylábú partnerével, a Nózi hívónevű, ordas német juhász kankutyával olyan sok sikeres felderítésben vettek részt, hogy 2013-ban Szolgálatban Négy Lábon díjat adományozott neki a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság. Második szolgálati kutyájával, Rakítóval 2015-ben másodikok lettek az Országos Rendőr-főkapitányság Rendészeti Főigazgatóság kutyavezetőknek szervezett versenyén a dunakeszi Kutyavezető-képző és Állatfelügyeleti Központ területén. Lassan öt éve Dáriusz a partnere, aki szintén tehetséges és nagy munkabírású, általános rendőrkutya és kábítószer-kereső. Ő a műhely melletti kennelben lakik, akárcsak Vuk, a jövő reménysége, Rakító pedig ráérős nyugdíjasként járőrözik a lakóház kertjében.

– Tíz éve indult el az a folyamat, ami odáig vezetett, hogy 2021-ben kiváltottam a kisipari működési engedélyt – idézte fel a pengemester. – Disznót vágtunk, és az ehhez való késeket előtte bevittem éleztetésre, mert már igencsak tompák voltak. A köszörűs csúnyán elbánt velük. A filézők másfél centivel lettek rövidebbek, a nagykés meg olyan hullámos volt, mint a Balaton. Vissza is mentem reklamálni, aztán amikor legközelebb mentünk látogatóba nagybátyámékhoz Balmazújvárosba, ezeket a késeket is magammal vittem, hogy próbáljon csodát tenni velük. Közben olyan jót beszélgettünk a késkészítésről, persze nagyapámról és a bátyjáról is, akiktől a nagybátyám a műhelyt átvette, hogy bogarat tett a fülembe, és szép lassan elsajátítottam a mesterség alapjait önképző jelleggel. Először megépítettem magamnak néhai nagyapám köszörűgépét, majd szalagcsiszolót is csináltam, és közben ráéreztem. Tavaly januárban vásároltam az első gépemet, idén pedig a másodikat. Néha párban csiszolunk Olivér fiammal, aki már ügyesen szegecsel; addig se a telefont nyomkodja. Eddig 800 kés került ki a kezem közül, és a nagy részüket el is adtam. Még külföldre is. Kollégák is vásároltak tőlem, köztük az egyik volt parancsnokom.

Debrecenből hozza a rozsdamentes késacéltáblákat, amelyekre egy helyi informatikus tervezi rá a rajzait, és egy lézervágásra szakosodott cégnél metszeti ki a pengéket, amelyek ezután mennek hőkezelésre. A hüvelyeket is csináltatja, de a markolatokat maga készíti.

– Még mindig hagyományos fával szeretek a legjobban dolgozni, de ébenfa, venge, amarant és mahagóni is kerül a kezem alá. Meg agancs is, amit szintén nagy kedvvel szoktam munkálgatni, de a szintetikus micarta is tetszik, és jó is a fogása. Kacérkodom a fröccsöntéssel, de most először is a bicskakínálatot szeretném szélesíteni. Eddig ötféle zsebkést készítettem, ezt fejleszteném fel 19-re – mondta, és hozzátette, pengéin az önkormányzat engedélyével használja Zámoly címerét. – Mindig megnézem a Kékfényt, és közben izgulok, nehogy valamelyik késemet kiszúrjam egy bűnügyi tudósításban, de úgy gondolom, ez a 800 eladott munka még nem olyan tetemes, hogy bármelyik is rossz kézbe kerüljön, arra viszont már most elég, hogy valami maradjon utánam.

SZ. Z. J.

FOTÓ: SZABÓ GABRIELLA, RENDŐRSÉG