Zsaruk a körzetből: Tetőfokok vonzásában

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Parrag Mihály István főtörzsőrmester, Mezőfalva körzeti megbízottja a mai napig nem tudja megfejteni, egy követés során miként volt képes felugrani egy garázs tetejére. De nem ez volt az egyetlen emlékezetes intézkedése, amelyben főszerepet játszott egy ingatlan teteje.

Kitűzött cél teljesítve!

– Egy dologban voltam biztos, amikor tizenévesen gondolkodni kezdtem a pályaválasztáson: olyan hivatást akartam, ami kihívásokkal jár. Rendőrként vagy tűzoltóként képzeltem el magam, és mivel akkor még nehéz volt bejutni a rendőrképzésre, elsőként oda adtam be a jelentkezésem. Hatezren voltunk 300 helyre, de felvettek, úgyhogy ezzel a dolog eldőlt – idézte fel a főtörzsőrmester, aki a dunaújvárosi Pannon Oktatási Központ gimnáziumában tette le az érettségit. – Előtte szakmát tanultam, festést, mázolást és tapétázást; alkalmanként ma is vállalok ilyen munkát. A rendőrképzés első évét Miskolcon végeztem, mert csak ott volt hely, a másodikat viszont már Adyligeten, ami nagy könnyebbség volt, mert előfordult, hogy 9 órát ültem a vonaton, hogy eljussak Miskolcra Sárbogárdról.

2013-ban szerelt fel a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság közrendvédelmi osztályára.

– Már járőrparancsnok voltam, amikor öt évvel ezelőtt Dunaújváros újtelepi részének körzeti megbízottja lettem. Idővel kérelmeztem, hogy Sárbogárd közelében legyen az állomáshelyem, és immár második éve vagyok a szomszédos Mezőfalván – vázolta Parrag Mihály István, aki ismerős volt a 4500 lelkes Fejér vármegyei nagyközségben. – A feleségem odavalósi, vannak is ott rokonai, de vadászcimboráim is laknak Mezőfalván. A szőlőhegyi részen élnek problémás emberek, de jelentősnek mondható bűncselekmények nem történnek. Persze így is szoktam szembesülni kihívásokkal, főleg a járőrszolgálatok során.

Kiemelkedik két tető…

– Két intézkedésre emlékszem vissza a legszívesebben. Az egyik öt éve történt, a másik idén tavasszal. Már körzeti megbízott voltam Dunaújvárosban, és épp Pesei Patrik őrmesterrel járőröztünk, amikor a tevékenységirányító riadóztatott, hogy Ercsi irányából nagy sebességgel közelít egy E500-as Mercedes, a nyomában két, megkülönböztető jelzést használó szolgálati autóval. Rögtön kapcsoltuk a kéket, és siettünk a városhatár felé. Bűnügyesek is jöttek, ők az utat állták el, mi behajtottunk a benzinkútra, a Mercedes sofőrje is oda kanyarodott be. Én vezettem, és srégen akartam elé állni; majdnem ütköztünk, ahogy próbált kikerülni, ami végül sikerült is neki. A volán mögött férfi ült, mellette pedig egy nő, és látszott rajta, hogy fél. Cikázva száguldott a városközpont felé, 170 km/h-val követtük a Dózsa György úton, olyan volt az egész, mint valami akciófilmben. Aztán a vasmű melletti kiserdő felé vette az irányt, ott hirtelen fékezett, kiugrott a kocsiból, és felmászott a garázssor tetejére. Én is fékeztem, kipattantam, és olyan gyorsan voltam fent a tetőn, hogy elcsodálkoztam. Utána nézegettem is, meg méricskéltem. Több mint kétméteres magasságban volt az eresz, amiben ugrás közben megkapaszkodtam, és a garázs kilincsét is olyan jól találtam telibe a bakancsom talpával, hogy onnan is el tudtam rugaszkodni. Ahogy ezt a mutatványt a fickó meglátta, rögvest leugrott, és a következő pillanatban négy kollega vetődött rá. Kiderült, hogy eltört a kulcscsontja, mert a vállán landolt. Én leugrani már nem mertem, és a mai napig nem tudom, hogy pattantam fel oda, de jó tudni, hogy képes vagyok ilyen teljesítményre, ha szükség van rá – magyarázta, és egy érzelmes helyzetet is felidézett. – Nemrég történt, hogy egy mezőfalvai nő kétségbeesetten tárcsázta a segélyhívót, miután kóklerek átverték az édesapját. A helyszínen elmondta, hogy 90 éves apukája környékbeli napszámosokkal végeztette háztetejének javítását, akik csapnivaló munkát végeztek, de ezért 300 ezer forintot követeltek. Egy hozzávetőleg 10 méteres részen bontották el a tetőt, amit diribdarab lemezekkel foltoztak be. Tudtam, hogy ezek a romániai vendégmunkások hol tartózkodnak, és elmentem hozzájuk. Kezdetben kötötték az ebet a karóhoz, hogy márpedig ennyit ért az anyag és a munkájuk, mire közöltem velük, hogy eredeti szakmám miatt jól ismerem az építőipari árakat, és hogy ezek a visszamaradt lemezdarabok 10 ezer forintot sem érnek. Erre meggondolták magukat, eltekintettek a fizetségtől, és békén hagyták a bácsit. Amikor erről a lányának beszámoltam, annyira boldog volt, hogy örömében spontán megölelt. Nem vagyok érzelgős típus, pláne szolgálatban, de ettől meghatódtam.

SZ. Z. J.

FOTÓ: NAGY ZOLTÁN

<< Vissza az előző oldalra