Zsarupár: Intézkedtek már közösen is

Berecz Richárd az általános után Tiszaföldvárra, rendészeti fakultációs szakközépiskolába jelentkezett. Már akkor megtetszett neki a fegyveres hivatás, katona szeretett volna lenni. Végül mégis a rendőrséget választotta, és 2017 júliusában végzett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közrendvédelmi szakán, majd még abban az évben szerelt fel a VIII. Kerületi Rendőrkapitányságra.

– Tisztként végeztem, így sokat nem voltam az utcán, ezt a hátrányt az évek alatt le kellett küzdenem, és szerintem sikerült is – meséli Richárd. – A körzeti megbízotti alosztályra kerültem, ahol gyorsan fel kellett vennem a ritmust. Az alosztályvezető mellett kezdtem előadóként, majd rövidesen alosztályvezető-helyettes lettem. Az igazi változás akkor jött, amikor fél év után váltásparancsnoki kinevezést kaptam. Egyre jobban elsajátítottam a feladatokat. Igyekeztem jó parancsnokká válni. Sokszor tartottam bevetésekre a végrehajtó állománnyal, hogy ott legyek, ha szükség van rám, és csapatként dolgozzunk együtt. Aztán baleset ért, és öt hónapig kiestem a munkából. Mikor visszakerültem, újra előadó, majd járőrszolgálati alosztályvezető lettem, ez két és fél évig tartott. Tavaly május 1-én a XVI. kerületbe szereltem át, jelenleg kiemelt főelőadóként látok el szolgálatot.

Tóth Alexandra Döníz 2020-ban kezdte meg a Miskolci Rendvédelmi Technikumban a tanulmányait, ahol már lelkesen vetette bele magát a tanintézet mindennapjaiba. Osztálytitkári feladatot is ellátott. Az iskola elvégzése után a II. Kerületi Rendőrkapitányságra szerelt fel. Pár hónappal később ismerkedett meg párjával, Richárddal, aki akkor a VIII. Kerületi Rendőrkapitányságon szolgált.

– A Sziget Fesztivál ideje alatt járőrszolgálatot láttunk el – idézi fel a főhadnagy. – Egy ittas rolleressel szemben kellett intézkednünk, akit a II. Kerületi Rendőrkapitányságra állítottunk elő. A kapuban feltűnt a portaszolgálatot ellátó fiatal, csinos lány. Gondoltam, ameddig a kolléga intézi a papírmunkát és a jelentést, addig én beszélgetek vele. Így kezdődött az ismeretségünk, a többi már jött magától. Az összhang hamar kialakult közöttünk, mindketten nagyon elhivatottak vagyunk. Ő még csak akkor szerelt fel, így próbáltam tanácsokkal ellátni, és egy kicsit beavatni, milyen a parancsnoki, tiszti oldal. Én pedig az ő révén jobban beleláttam a végrehajtói, járőri munkába.

Mindketten elhivatottak, azt mondják, nem tudják rendőri mivoltukat még a szabadnapjukon sem félretenni. Ha szükség van rájuk, egy percet sem hezitálnak, így történt akkor is, amikor egy közlekedési balesetnél kellett segítséget nyújtaniuk.

– Egy fotózásról mentünk haza, amikor a Váci úton „belefutottunk” egy balesetbe. Talán néhány másodperccel történhetett korábban – részletezi Richárd. – Egy motorost ütöttek el. Nem volt kérdés, hogy azonnal segítünk. Megálltunk vészvillogóval, majd kipattantunk a kocsiból, és az úttesten fekvő motoroshoz rohantuk. Nekem Police Medic-instruktori végzettségem is van, többször nyújtottam már elsősegélyt. Bár a motoros nem volt életveszélyes állapotban, nem tudtuk, milyen sérülést szenvedett. Döníznek még nem volt ilyen esete, de megnyugtattam, majd segítek, és mondom, mit csináljon. Közösen láttuk el a sérültet, a járókelők pedig közben értesítették a mentőszolgálatot.

– Miután a motorost elláttuk, észrevettük, hogy a forgalom feltorlódott az út közepén keresztben álló járművek miatt, ezért a baleset elkerülése érdekében irányítani kellett a forgalmat – veszi át a szót Döníz. – Még egy dolog, amit azelőtt soha nem csináltam, de nem volt mese. Kiálltam az útra, és elkezdtem irányítani a forgalmat, ameddig a kollégák ki nem értek. Ez volt az első olyan szituáció, amikor Richárddal közösen intézkedtünk, de irányításának köszönhetően végül gyorsan és jól oldottuk meg a helyzetet.

Bár Döníz még nem olyan régen kezdte a hivatást, mégis több sikeres elfogásban, intézkedésben vett már részt. Az egyik ilyen eset egy tolvaj elfogása volt.

– Április elején történt – meséli. – Bejelentést kaptunk, hogy valaki egy társasház negyedik emeletén az ajtókat nyitogatja. Kimentünk az esethez, és átnéztük a kamerafelvételeket, amelyeken nagyon jól kivehető volt a férfi. Ez délelőtt történt, délután tiszta bolondokháza volt, sok címet kaptunk. Éppen egy hidegkúti hívás érkezett, amikor hallottuk a rádióban, hogy a II. kerületben egy férfi nyitogatja a kocsik ajtaját. Néztem, hogy nincs is olyan messze az a cím, mint ahol délelőtt jártunk, és az eset is hasonló, gondoltam, nézzük meg, hátha ő a mi emberünk. Kiderült, valóban őt kerestük, és épp bement egy társasházba. Közben kiérkeztek a kollégák, és elkezdtük keresni a tolvajt. Szétváltunk, volt, aki a garázsba ment, egy másik kolléga a lépcsőn fel az emeletre, valaki a liftnél állt. A társam épp az alagsorba tartott, amikor a keresett férfi épp szembement vele. Nem volt nála semmi, csak egy kis táska. Azért előállítottuk a rendőrkapitányságra, hogy megtudjuk, miért is nyitogatta az ajtókat. Közben a készenléti parancsnok rákérdezett, mi van a táskában. Mondtam neki, hogy volt nála 200 cseh korona meg valamennyi euró. Megkérdezte azt is, hogy nem találtunk-e még két medált nála. De igen. Kiderült, hogy egy cseh nő tett feljelentést nem sokkal korábban. Vizsgálatra ment az SZTK-ba, és ameddig az orvosnál volt a kezelőben, valaki ellopta a pénztárcáját. Pontosan akkora összeg és olyan típusú valuta hiányzott belőle, mint amit a gyanúsított táskájában találtunk, és a két medál is a sértetté volt. Így azonnal megkerült minden, vissza tudtuk neki adni.

Richárd bevallotta, hogy sokszor félti a kedvesét.

– Nagyon hasonlók vagyunk, ő legalább annyira elhivatott, mint én. Tudja, hogy rám mindig számíthat, ha bármi baja van, meghallgatom. A közös hivatás előnye, hogy amikor mesélünk egy történetet vagy egy esetet, akkor nemcsak megértjük, amit mond a másik, de át is érezzük.

RÁDI MÓNIKA

FOTÓ: RENDŐRSÉG