Zsebes öregúr a vonaton

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Vonatokon szedte áldozatait egy férfi, aki sajátos módszerrel vette el az értékeiket. Az emberek kíváncsiságát használta ki, hogy néhány másodpercre elterelje a figyelmüket, ami épp elég idő volt ahhoz, hogy közben elcsenje a pénztárcájukat.

Az utóbbi időben több olyan tolvajt kaptak el a rendőrök, akik vasúti szerelvényeken loptak az utasoktól. A módszerük olyan, mint az éttermi zsebeseké, akik a sértettek székre lerakott táskájához, illetve kabátzsebükhöz igyekeznek hozzáférni. A vonaton is hasonló a helyzet. Végigjárják a vagonokat, és a fogasra akasztott kabátokat, hátizsákokat figyelik. Ha kinéznek egyet, akkor úgy helyezkednek el mögötte, hogy közben a sajátjukat rá- vagy mellé rakják, majd annak takarásában csenik el az értékeiket. De az is megesett már, hogy egyszerűen leemeltek a csomagtérből bőröndöt vagy hátizsákot, és magukkal vitték.

Az egyik ilyen tolvaj, akit április 23-án fogtak el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) zseblopási alosztály nyomozói, sajátos módszerrel károsított meg több utast is.

– Egy idős, sétapálcás úrról senki nem gondolná, hogy tolvaj. Általában hatalmas csomagokkal szállt fel a vonatra, akár egy egyszerű utas – meséli Pék Veronika őrnagy, a BRFK zseblopási alosztály egyik csoportvezetője. – Az áldozatai szinte mindig idősebb, vele egykorú nők vagy férfiak voltak. A pályaudvaron várakozó vagonokat járta végig, és ha megfelelő áldozatot talált, leült mellé beszélgetni. A módszere, amivel elterelte a sértettek figyelmét, egyedi. Minden alkalommal ugyanazt a szöveget adta elő, és mindig bevált, kimutatott az ablakon, majd azt mondta a sértettnek: „Nézze azt a hatalmas tüzet ott jobbra, ott vannak már a tűzoltók is!” A sértettek ekkor, hogy megnézzék a nem létező tüzet, kinéztek az ablakon, és elfordultak a táskájuktól. Ő pedig ezalatt egy szempillantás alatt kivette a tárcájukat a kabátból vagy a táskából.

Április 23-án a férfi a Gödöllő felé tartó vonatra szállt fel Budapesten, majd leült egy idős nővel szemben, akivel hamarosan beszélgetni kezdtek. Egy alkalmas időben elterelte a nő figyelmét, majd elemelte a pénztárcáját. Az esetről videófelvétel is készült, amin látszik, hogy miután kivette a tárcát a nő táskájából, maga mellé tette, majd a mellénye takarásában átnézte a tartalmát és kivette belőle a pénzt. Mindeközben nyugodtan beszélgetett tovább a vele szemben ülő sértettel, aki az egészből semmit nem vett észre.

A rendőrök O. Sándort (65) Gödöllőn fogták el, majd leszállították a vonatról. A férfi nehezményezte, hogy lebukott, és a sértettet hibáztatta, amiért nem figyelt jobban az értékeire.

– A nyomozás és az adatgyűjtés során több olyan ügyre derült fény, amelynél a módszer ugyanaz volt: a tolvaj tűzre hivatkozva terelte el áldozatai figyelmét, és a személyleírása alapján valószínűleg O. Sándorhoz köthetők ezek az esetek. Az ország több területén is elkövethetett hasonló lopásokat, ezért a rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy akivel hasonló történt, jelentkezzen a helyi kapitányságon.

O. Sándort zseblopással gyanúsítják. A bíróság április 25-én elrendelte a letartóztatását.

RÁDI MÓNIKA

FOTÓ: RENDŐRSÉG

<< Vissza az előző oldalra