Zsaru magazin

Woody Allen és Laár András munkatársa volt

Galántai Zsolt a Készenléti Rendőrségen dolgozik, a hétköznapokban digitális mobil rádiók karbantartásával foglalkozik. Még a kollégái közül is kevesen tudják, hogy élete során gitárosként megjelent számos ismert zenekarban, valamint 2016-ban a The Bandys osztrák-magyar együttesben Brian May és Kerry Ellis előtt léphetett fel két napon keresztül.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Örömmel szegte meg fogadalmát

Diákmunkásként érzett rá a balatoni közszolgálatra, és katonáskodását követően a Siófoki Vízirendészeti Rendőrőrsre szerelt fel, ahol 37 éven és 4 hónapon át dolgozott, ebből 30 esztendőn keresztül parancsnok volt. Kutasi Gábor alezredes nemrég végleg elhagyta az „úszóházat”, de a testülettel nem szakított.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Flexelnek és begyűjtenek

Új-Zéland rendőrsége látványos fotókkal szemléltette, hogy a Begyűjtés fedőnevű művelet keretében kommandósaik miként jutnak be egy bűnszervezet erődítményébe. Konkrétan ajtót vágtak a whanganui Hells Angels motorosklub főhadiszállásának magas fémkerítésén.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Segítség lóhátról

Vanyarc Sarlóspusztán, a Lóska Ménes Sportegyesület birtokán vagyunk, ahol éppen a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság lovasszolgálatának tagjai gyakorolnak. De hogyan kerülnek a sportegyesület pályáira?

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Az oroszlányi kapitány szabadidejében tolvajt fogott

Július közepén, Tatán történt az eset. Egy nő megállt az autójával, és benne hagyta a táskáját, miközben a parkoló kocsi ablakát sem húzta fel. Arra sétáló, lopásra hajlamos emberek számára csábító lehetőség. És lám: éppen arra tartott F. Márk (29), aki az ilyen alkalmakat nem szokta kihagyni.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

75 éves lett a zalai Columbo

Hajdani nyomozóként legendává vált, ma pedig hangoskönyvekkel, énekkel és közösségépítéssel tesz a jó ügyekért. Varjasi Gábor nyugállományú ezredest, a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság egykori vezetőjét kollégái köszöntötték születésnapján.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Nem hagyta sorsukra a kitett kutyusokat

Székely Sándor törzszászlós, Eperjeske körzeti megbízottja szabadidejében egy erdő szélén talált rá zsákban kitett kölyökkutyákra, és hamarosan kollegái is önkéntes ebmentőkké avanzsáltak. A sorsukra hagyott jószágoknak végül egy záhonyi kutyavezető szerzett menhelyi elhelyezést.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Harmincezerért mentek, milliókat loptak

A tolvajoknak mindössze harmincezer forint kellett egy tartozás kiegyenlítéséhez, de vérszemet kaptak, amikor meglátták, hogy akár milliós értékeket is elemelhetnek a rédei buszjavító műhelyből. A kisbéri rendőrök hamar elfogták a banda tagjait.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Tolvajfogás égi támogatással

Kovács Máté őrnagy, a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság Körzeti Megbízotti Alosztály vezetője öt percen belül elfogott egy tolvajt, aki egy templomból perselyt lopott, majd az adománygyűjtő ládikát sértetlenül adta vissza a plébánosnak. Mindezt a szabadnapján, ráadásul égi támogatással.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Rendőrautótól a babakocsiig

Egyes történetek az elejétől fogva különlegesek. Ilyen az V. Kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottjai, Nagy Bálint főtörzsőrmester és Nagy-Téglási Gréta törzsőrmester kapcsolata.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin