Zsaru magazin

Lekövették a gyémántnyelőt

Florida északnyugati részén került pont egy 400 kilométerrel arrébb elkövetett gyémántrablás végére, és a 280 millió forintos zsákmány is meglett, jóllehet azt Jaythan Gilder (32) az elfogása előtt lenyelte. A visszaeső ékszertolvaj csalással férkőzött a fülbevalók és a gyűrű közelébe.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Árván maradtak, de nem egyedül

A ZoNa Alapítvány azzal a céllal jött létre, hogy a rendőrség kötelékében dolgozó szülők árván, félárván maradt gyermekeit támogassa. A két éve létrehozott szervezet ma már ötven fiatalt segít adományokkal, programokkal, ha kell, pszichológusok munkájával.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Police Medic: Felkészülni a legrosszabbra – 4. rész

A Police Medic II. – rendészeti sérültellátó szaktanfolyam utolsó előtti, negyedik napján a résztvevők az addig elsajátított elméleti és gyakorlati készségeket gyakorolták hosszú órákon át, hogy teljesíthessék a vizsgát és felkészült rendészeti sérültellátóként térhessenek vissza szolgálati helyükre.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Bányatóból mentettek a rendőrök

E sorok írásakor langyos, tavaszias az idő, nehéz elképzelni, hogy két héttel korábban még egy jeges bányatóból kellett kimenteniük a mezőtúri rendőröknek egy 12 éves kisfiút. Pedig február 22-én délután éppen ez történt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Hogyan lehet valaki lovas rendőr?

A lovas rendőrök fontos szerepet töltenek be a közrend fenntartásában, különösen nagyobb rendezvényeken, parkokban és nehezen megközelíthető területeken. Azonban a lovas rendőri szolgálat nem csupán a ló szeretetéről szól, hanem komoly felkészültséget és elhivatottságot igényel. De hogyan válhat valaki lovas rendőrré?

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Összefogás a tanyavilág biztonságáért

A Lajosmizsei és a Szabadszállási Rendőrőrs nagyszabású bűnmegelőzési programot indított, amelyben polgárőrök, tanyagondnokok, közterület-felügyelők és mezőőrök is részt vettek. Az összefogás célja az volt, hogy biztonságosabbá tegyék az eldugott térségeket, ahol idős emberek sokszor magányosan, kiszolgáltatottan élnek.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Rózsaszínűvel is lőttek nőnapon

Idén már tizedik alkalommal dördültek fegyverek a nőnapi pisztolylőversenyen március 8-án, amely harmadik éve viseli huszár Lebstück Mária nevét, akinek életútja inspiráló lehet a fegyveres szerveknél szolgáló hölgyek számára.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Embert is ölt a halmozó határsértő

Az Egyesült Államokban a híradásokba is bekerült egy tízszeres határsértő elfogása és kitoloncolása. A mexikói Humberto Avila (45) bűncselekményeket is elkövetett, míg illegálisan az USA-ban tartózkodott, Mexikóban pedig emberölés miatt körözték.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

A tízmillió forintos titkos viszony

Fiatalkorúnak adta ki magát egy 32 éves nő Kecskeméten, majd folyamatosan zsarolt egy 86 éves férfit, akivel szexuális viszonyt folytatott. Végül több mint tízmillió forinttal károsította meg a nyugdíjast.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Ez ló nehéz volt!

A New York állambeli Saratoga Springs peremén befagyott tóba szakadt egy hatmázsás ló, és az utolsó pillanatban érkeztek meg a járőrök, hogy a kétségbeesett tulajdonosnak segítsenek. Szomszédok is közreműködtek, de a sikerhez szerencse is kellett.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin