Zsaru magazin

Zafír fényesen teljesített

Ilyen egy va(u)lóban teljes rendőrkutyai életpálya! Zafír belső tenyésztésű német juhászként jött a világra, és Vég Dániel főtörzsőrmester mellett járőrfeladatokat és bevetéseket is teljesített. Utolsó szolgálati napján Szabó Vendel ezredes, a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) vezetője oklevéllel és velős csonttal fejezte ki elismerését.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Díjazták az iskolarendőröket

Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai nap keretén belül értékeljék az elmúlt esztendőt. A rendezvényen sor került az év iskolarendőreinek elismerésére is.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

A nigériai csalók romantikus trükkjei

Budapesten fogták el annak a nigériai bűnbandának a vezetőjét, amelynek tagjai a közösségimédia-oldalakon módszeresen csaltak ki pénzt idősebb, magányos nőktől. Ezúttal a kulisszák mögé pillantunk, megtudjuk, a csalók miféle álprofilokat használtak, hogyan építették föl a kapcsolatot áldozataikkal, milyen előre megírt beszélgetéssablonokat használtak.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Kifürkészte az ököritófülpösi dílerfamíliát

Példás rendőri együttműködés révén került rács mögé hét drogdíler Ököritófülpösön, illetve a szatmári nagyközség vonzáskörzetében. Aggódó szülők szóltak a körzeti megbízottnak, aki a gyűjtött adatokkal megkereste a mátészalkai nyomozókat, de a fehérgyarmati bűnügyesek és a vármegyei felderítők is bekapcsolódtak.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Jégzsaruképzés

Ahogy a Paradox-tó jégvastagsága eléri a 10 centit, New York állam rendőrségének jégkommandósai számára megszervezik a következő szinten tartó, illetve alapképzést, ami csak kemény zsaruknak való. Egyiküknek a jégbe szakadt áldozat szerepét kell vállalnia.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Vidám csapat, nagy kihívásokkal

A Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozócsapata nem csupán eredményeivel, hanem közvetlen, vidám hangulatával is kiemelkedik. Az elmúlt évben több mint 190 elfogást hajtottak végre, közösen dolgozva a bűnözés visszaszorításáért.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Zsaru-vélemény: Vigyázat, csalok!

Néhány éve eldugult a lefolyócső, ki kellett hívni a duguláselhárítókat. Hárman érkeztek, csupa értelmes tekintetű, kulturált fiatalember, mint kiderült, valamennyien egyetemisták voltak. Ha jól emlékszem, valamiféle polinomok szorzattá alakításáról beszélgettek.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Négylábú újoncok Dunakeszin

Az év első kiválasztása zajlott Dunakeszin, a Rendőrség Oktatási és Kiképző Központ (ROKK) kutyakiképző bázisán. A ROKK Kutyavezető-képző és Állatfelügyeleti Főosztálya által kiszemelt ebek hamarosan megkezdik felkészülésüket a szolgálati kutyává válás kalandos útján.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Mitől lesz gyanús egy eltűnés?

Az eltűnt személyek felkutatása érdekében tett rendőrségi erőfeszítésekről és azok eredményeiről számolt be a rendőrség a sajtó képviselői előtt. Két, eltűnési ügyként indult, végül bűncselekménnyé formálódott friss nyomozás részleteit is megismerhették a jelenlévők.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Istenien gyors intézkedés

Karácsonykor fél óra alatt visszakerült a nyírvasvári görögkatolikus templomba egy értékes hangfal, amelyet egy helybéli férfi lopott el, és mivel aznap volt a születésnapja, rögvest be is üzemelte. Az utcára kihallatszó bulit a két intézkedő járőr szakította félbe.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin