Megindult a forgalom az 5-ös számú főúton
Befejezték a rendőrök a helyszínelést a korábbi halálos balesetnél.
Befejezték a rendőrök a helyszínelést a korábbi halálos balesetnél.
A baleseti helyszínelés idejére a rendőrök az utat teljes szélességében lezárták.
Fél napot a Kecskeméti Rendőrkapitányság épületében töltött Herceg, a yorkie kiskutya.
A kecskeméti járőrök a lopást követően perceken belül elfogták a gépkocsitolvajt.
A rabló késsel fenyegetve követelte a sértettől telefonját. Két nap alatt elfogták.
A „hozományt” egy embercsempészésre szakosodott szervezet feje biztosította a magyar hajadonoknak.
Egy áruház parkolójában fogták el a bajai rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint kábítószergyanús anyagot akart eladni. Az akció során a gyanúsított autójában és lakásán is kábítószergyanús anyagokat találtak a nyomozók.
Egy boltban felejtett táskát lopott el a férfi, egy nap alatt elfogták.
A baleseti helyszínelést és műszaki mentést 9 óra 58 perckor befejezték, az autópálya teljes szélességében járható.
A belső sávban ütközött össze egy tehergépjármű és személygépkocsi.