Legfrissebb híreink

Lezárással érintett útszakaszok Borsodban

A közút kezelője a forgalom elől Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a biztonságos téli közlekedés érdekében két alsóbbrendű útszakaszt zárt le.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetben a miskolci erőszaktevő

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint két nőt erőszakolt meg Miskolcon.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Körzeti megbízotti irodát avattak Hangonyban

A rendőri egység számára a kor követelményeinek megfelelő elhelyezést és korszerű munkakörülményeket, az ügyfélfogadáshoz kulturált környezetet biztosít az újonnan kialakított székhely.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt ügyek: Garázda trió állhat a bíróság elé

Vádemelést javasol a rendőrség azzal a három személlyel szemben, akik Mezőkövesden előzetes szóváltást követően az utcán összeverekedtek.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt ügyek: Bíróságon felelhet a szekerce zsonglőr

Vádemelési javaslattal élt a rendőrség azzal a férfival szemben, aki Mályiban előzetes szóváltást követően a nála lévő kéziszerszámmal egy 39 éves férfit bántalmazott.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Forgalomkorlátozás az M30-as autópályán

Műszaki mentés miatt a Miskolc felé vezető oldal teljes forgalmát leterelik a rendőrök.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Visszakísérve

A rendőrök egy iskolakerülőt kísértek vissza az oktatási intézménybe Tiszakesziben.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt ügyek: Bíróságon felehet a zaklató nő

Bíróság elé állítási javaslattal élt a rendőrség azzal a sárospataki nővel szemben, aki korábbi partnere életébe önkényesen beleavatkozott.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság