Rövid időn belül kézre került a tolvaj
A mosonmagyaróvári rendőrök elfogták a férfit, aki egy mérőeszköz akkumulátorát tulajdonította el.
A mosonmagyaróvári rendőrök elfogták a férfit, aki egy mérőeszköz akkumulátorát tulajdonította el.
Győr-Moson-Sopron vármegye útjain rendőreink az elmúlt négy napban 32 közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek közül 11 személyi sérüléssel járt. A számok is arra figyelmeztetnek, hogy a nyári időszakban különösen fontos a szabályok betartása, a türelem és az egymásra való fokozott odafigyelés.
Lakott területen 124 km/h sebességet rögzített a rendőrök készüléke.
A győri rendőrök az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.
A halálos közúti balesetet okozó sofőr önként jelentkezett a rendőrségen
A rendőrök rövid időn belül véget vetettek egy 24 éves helyi férfi ámokfutásának.
A soproni nyomozók a mai napon lakásbetörés sértettjének adták vissza korábban eltulajdonított értékeit.
A soproni rendőrök várják a képen látható bicikli tulajdonosának jelentkezését.
A rendőrök a Lajta pihenőben vonták ki a forgalomból a Budapest felé haladó szabályszegőt.
A Győri Rendőrkapitányság az önkormányzattal együttműködve összehangolt közterületi ellenőrzéseket hajtott végre az elmúlt hetekben Győr Révfalu városrészében.