Pályaorientáció a Soproni Rendőrkapitányságon
A program során hat helyszínen és különböző szakterületi előadáson várták a gyerekeket a rendőrkapitányság munkatársai.
A program során hat helyszínen és különböző szakterületi előadáson várták a gyerekeket a rendőrkapitányság munkatársai.
A soproni rendőrök az állampolgárok segítségét kérik az elkövető azonosításához.
Közlekedési szabályszegés miatt igazoltatták a sofőrt.
A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési bűncselekmény elkövetőjének azonosítása érdekében.
Kérjük az állampolgárokat, figyelmeztessék idősebb hozzátartozóikat, hogy ne váljanak bűncselekmény áldozatává!
Egy 31 éves kábítószerterjesztő nőt és vevőkörét fogták el a soproni nyomozók.
A győri rendőrök Kapuvár térségében élő és tevékenykedő drogterjesztő csoportot számoltak fel, amely több mint egy éve árulta a tiltott szert.
A győri rendőrök egy körözött fiatallal szemben intézkedtek a megyeszékhelyen, akinél kétféle kábítószert is találtak.
Immár kilencedszer gyűltek össze Győrben az óvodások és a kisiskolások, hogy játékos formában tanuljanak a közlekedés alapjairól.
Egy Sopron melletti településen élő asszonyt 3 millió forinttal károsítottak meg.