Legfrissebb híreink

Rablással gyanúsítják

A gyanúsított kétszer megütötte és pénztárcája átadására kényszerítette ismerősét.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szomszéd telkéről lopta az áramot

Egy kapuvári ház ajtaját feszítette ki, majd a villanyórát felkapcsolva helyezte a dugaljba a hosszabbító kábelt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelés a bántalmazók ellen

Egy győri buszmegállóban kerültek szóváltásba a sértettel.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vád: Halálos balesetet okozott

A gyanúsított gépkocsijával a záróvonal ellenére az aluljáróban szabálytalanul megfordult és a motoros elé kanyarodott. A 24 éves fiatalember a kórházban életét vesztette.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tiltott határátlépők

Nemzetközi gyorsvonattal akarták Magyarország területét elhagyni.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Körözöttek rendőrkézen

Három férfi kezén kattant a bilincs Győrben, elfogatóparancsok voltak ellenük érvényben.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Orvhalászok

Elfogták a rendőrök azt a két férfit, akik nyakzóhálóval jogosutlanul halásztak Rajkán.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kábítószergyanús anyagot tartottak maguknál

A soproni rendőrök három fiatalkorút állítottak elő az elmúlt 24 órában.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslat a gyújtogató ellen

A gyanúsított sérelmei megtorlására egy benzinnel teli, égő palackot dobott a mosonmagyaróvári ház udvarára.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság