Legfrissebb híreink

A gyanú szerint kábítószert tartottak maguknál

A győri és a mosonmagyaróvári rendőrök két férfit állítottak elő, mert kábítószergyanús növényi származékot találtak náluk.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rablás gyanújával állították elő

A Kapuvári Rendőrkapitányság beosztottjai néhány órán belül előállítottak azt a férfit, aki a gyanú szerint kirabolt egy idős embert Cirákon.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szerb embercsempészek

Az egyedül utazó szerb férfi gyanút keltett, hogy migránsok külföldre csempészéséhez nyújt segítséget. A negyedórával később érkező autóban négy koszovói férfi utazott.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Értékesítés közben buktak le

Négy férfit és egy nőt állítottak elő a jánossomorjai rendőrök, miközben értékesíteni akarták az akkumulátorokat.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Határsértők Győr-Moson-Sopron megyében

A menekültek úti okmányok és vízum nélkül, taxival és nemzetközi vonattal akartak külföldre jutni. A nyugati határtérségben elfogták őket a rendőrök.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Véget ért a helyszínelés az 1-es számú főúton

Személygépkocsi és mezőgazdasági vontató ütközött az 1-es számú főúton, Levél belterületén.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

„Látni és Látszani” ősszel és télen

Győr-Moson-Sopron megyében is útjára indul a „Látni és látszani” elnevezésű országos baleset-megelőzési kampány.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Baleset az 1-es számú főúton

Személygépkocsi és mezőgazdasági vontató ütközött az 1-es számú főúton, Levél belterületén.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslat a szállodai csaló ellen

A gyanúsított négy napot töltött egy mosonmagyaróvári szállodában és fizetés nélkül távozott.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Megszűnt a forgalomkorlátozás a 85-ös főúton

Meghibásodott egy nyerges vontató a 85-ös számú főúton, a műszaki mentést befejezték.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság