Legfrissebb híreink

Elfogták

A győri nyomozók 2013. augusztus 12-én rablás megalapozott gyanúja bűntett miatt fogták el a 17 éves tinédzsert. Társa 2013. július 12. óta előzetes letartóztatásban van.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lopás közben bukott le

A 37 éves gyanúsított az első ülésnél kutatta át a gépkocsit, mikor a sértett tetten érte.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Halálos baleset Csornán

A kamion vezetője eddig tisztázatlan okból letért az útról, majd egy vaskerítésnek ütközött és életét vesztette.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Baltával fenyegetőzött

A 46 éves férfi beváltotta ígéretét. Fejszével tért vissza az italmérőbe, hogy elégtételt vegyen korábbi sérelme miatt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Embercsempész és határsértők Hegyeshalomnál

Személygépkocsival és vonattal kíséreltek meg Ausztriába jutni érvényes úti okmányok nélkül.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bántalmazta ismerősét

Szidalmak között ütötte, verte 35 éves áldozatát a soproni nő.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Határsértők

A három koszovói férfi úti okmányok nélkül, vonattal próbált Nyugat-Európába jutni.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Háziállatokra lőtt

Vádemelési javaslat a légpuskával lövöldöző ellen. A 21 éves férfi négy kölyökmacskát lőtt meg.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Engedély nélkül, drog hatása alatt vezetett

Az ellenőrzést akarták kikerülni, rendőrautónak ütköztek.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Por a fecskendőben, cannabis a lakásban

Közúti ellenőrzés során állították meg a járőrök azt a gépkocsit, melynek sofőrje drog hatása alatt vezetett. Az autóból kábítószergyanús anyag, a házkutatás során vadkender került elő.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság