Legfrissebb híreink

Elkapták

Érvényes vezetői engedély nélkül ült a volán mögé a 43 éves férfi. Elkapták a rendőrök.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelés az öklözőnek

A két, ökölre menő fiút akarta szétválasztani a sértett Sopronban, amikor orrba vágták. Súlyos sérülésekkel vitték kórházba.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rendben zajlott Sopronban a VOLT fesztivál

Sopronban 2013. július 2 – 7. között zajlott le a legnagyobb vidéki fesztivál, a VOLT.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rendszámot lopott

A járőrök a napokban igazoltatták azt a 30 éves férfit, aki forgalomból kivont gépjárművel közlekedett. Az intézkedők autója hatósági jelzését elvették, pótlásukra a sofőr rendszámot lopott.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Feltartóztatott külföldiek

Tizenhat külföldivel szemben intézkedtek a mosonmagyaróvári határrendészek és a Készenléti Rendőrség járőrei 2013. július 7-én. Az érvényes úti okmányok nélkül utazókat a rendőrök nemzetközi szerelvényekről szállították le.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 48 óra határrendészeti eseményei

A megyében az elmúlt két nap során 19 külföldi személlyel szemben intézkedtek a rendőrök.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Forgalomirányítás útbeszakadás miatt

Beszakadt az út Győrben a Petőfi-híd lábánál.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Besurranással kísérleteztek, lebuktak

Rendőrök tartóztatták fel azt a személygépjárművet, melynek vezetője és utasa Nyúlon, több családi házba is megpróbált besurranni.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Útlezárás baleset miatt

Személygépjármű és autóbusz ütközött Győr határában.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kábítószer-fogyasztók a VOLT-on

A járőrök a soproni VOLT fesztivál első napján egy budapesti fiatalembert, és egy Magyarországon élő algériai állampolgárt állítottak elő kábítószer fogyasztás és tartás miatt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság