Elgázolta haragosát – bűnügyi őrizetbe vették a hajdú-bihari nyomozók
Két család esett egymásnak Létavértesen. Egy férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett, a rendőrök négy embert állítottak elő.
Két család esett egymásnak Létavértesen. Egy férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett, a rendőrök négy embert állítottak elő.
A berettyóújfalui rendőrök jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének gyanúja miatt indítottak nyomozást a 17 éves fiúval szemben.
A járőrök a bejelentéstől számított 15 percen belül elfogták azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint ellopott egy kerékpárt Debrecenben.
A megalapozott gyanú szerint a két férfi több parkoló autó kerekét is megpróbálta ellopni Debrecenben. A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A férfinek közokirat-hamisítás miatt kell felelnie.
A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A gyanú szerint a 28 éves férfi két járókelőbe kötött bele Debrecenben. A nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.
Egy debreceni baleset vizsgálatát fejezték be a rendőrök.
A debreceni rendőrök befejezték az ügyek vizsgálatát.
A gyanú szerint a 30 éves férfi megbukott a forgalmi vizsgáján, majd iszogatni kezdett és úgy döntött, hogy jogosítvány nélkül, ittasan kezd kocsikázni. A berettyóújfalui rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.