A gyanú szerint tiltott szerrel kereskedtek, a rendőrök őrizetbe vették őket
A rendőrök három személyt vettek őrizetbe, akik a gyanú szerint új pszichoaktív anyagot árultak Püspökladány és Nádudvar területén.
A rendőrök három személyt vettek őrizetbe, akik a gyanú szerint új pszichoaktív anyagot árultak Püspökladány és Nádudvar területén.
A két fiatal kézrekerítésére külön nyomozócsoport alakult. Elfogásukat követően közel 40 lopással lettek meggyanúsítva.
A debreceni rendőrök a társszervekkel együttműködve a négy órás akció során közel 100 emberrel szemben intézkedtek.
A megalapozott gyanú szerint a férfi egy idős nő kezéből tépte ki a szatyrát, majd azzal elszaladt. A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A polgári rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A 24 éves férfi sajátos módját választotta annak, hogy eljusson egy szomszédos településre. Jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének gyanúja miatt hallgatták ki a biharkeresztesi rendőrök.
A rendőrök tíz határsértővel szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában.
A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 18 éves és egy 22 éves férfi ellen folytattak, járművezetés ittas állapotban és járművezetés tiltott átengedése vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
Az olasz hatóságok körözték azt a gépkocsit, amit a magyar rendőrök foglaltak le a Hajdú-Bihar megyei határátkelőhelyen.
A Debreceni Rendőrkapitányság befejezte a 481-es számú főúton történt baleset vizsgálatát.