Önként jelentkezett
A rendőrkapitányságra önként ment be az a férfi, aki péntek este egy közlekedési baleset részese volt Debrecenben. A gyanú szerint a jármű vezetője megállás nélkül elhagyta a helyszínt.
A rendőrkapitányságra önként ment be az a férfi, aki péntek este egy közlekedési baleset részese volt Debrecenben. A gyanú szerint a jármű vezetője megállás nélkül elhagyta a helyszínt.
A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A rendőrök öt határsértővel szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában.
A debreceni rendőrök 24 órán belül kézre kerítették azt a férfit, aki 2021. január 17-én kirabolt egy kisboltot a megyeszékhelyen. A gyanúsított három nappal később már a bíróság előtt állt.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője elismerésben részesítette kollégáit.
Az egyenruhások Debrecenben igazoltatták azt a nőt, akivel szemben elfogatóparancs volt érvényben.
A Debreceni Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát azzal a férfival szemben, aki a megalapozott gyanú szerint többször is ittasan közlekedett a járműjével Debrecenben.
A biharkeresztesi rendőrök nyolc illegális migránssal szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában.
A gyanú szerint a négy férfi életveszélyes sérüléseket okozott egyik haragosuknak. A hajdú-bihari nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.
A debreceni körzeti megbízott gondoskodott az 59 éves lakcím nélküli férfiról, a mentő kiérkezéséig meleg teát adott neki.