Határrendészeti összesítő Hajdú-Bihar megyéből
A rendőrök egy határsértővel szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában.
A rendőrök egy határsértővel szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában.
A járműveket Barnai János r. ezredes gazdasági rendőrfőkapitány-helyettes adta át.
A rendőrök még aznap előállították és gyanúsítottként kihallgatták a sofőrt.
A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát azzal a férfival szemben, aki ittasan okozott balesetet Debrecenben.
A hajdúszoboszlói rendőrök befejezték a nyomozást.
A körzeti megbízottak Hajdúsámsonban fogták el azt a helyi lakost, akivel szemben elfogatóparancs volt érvényben.
Több hajdú-bihari rendőrkapitányság beosztottja is dolgozott egy táskalopás feltételezett elkövetőjének azonosításában. Végül egy orosházi férfi kezén kattant a bilincs.
A debreceni rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki két helyi férfit, akik a megalapozott gyanú szerint több személyautót törtek fel a városban.
A gyanú szerint a fiatal férfi új pszichoaktív anyagot árult Debrecenben.
Kovács Mihály rendőr százados, a Debreceni Rendőrkapitányság munkatársa lett az év iskola rendőre Hajdú-Bihar megyében.