Önkezével vetett véget az életének egy férfi Debrecenben
A rendőrség vizsgálja az eset körülményeit.
A rendőrség vizsgálja az eset körülményeit.
Harminc határsértő rejtőzködött egy kamion rakterében Nagykerekinél. A rendőrök a jármű átvizsgálásakor megtalálták őket, a román hatóság eljárást indított velük szemben.
A járművezetőknek közigazgatási bírságot szabtak ki az ártándi rendőrök.
A 33 éves férfi négy gépkocsit próbált meg feltörni Debrecenben, egyszer sem járt sikerrel. A nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.
A sofőr ittasan ült volán mögé, majd balesetet szenvedett Hajdúsámsonban. A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Vámospércs külterületén hajtott árokba egy autó idén januárban. A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A helyszínen pozitív értéket fújt annak a gépkocsinak a vezetője, aki frontálisan nekiütközött egy távolsági busznak Mikepércsnél. A debreceni rendőrök befejezték a baleset körülményeinek vizsgálatát.
A hajdú-bihari rendőrök befejezték a Debrecen, Pósa utcán történt halálos baleset körülményeinek vizsgálatát.
A hajdúhadházi férfi az autójába és ruházatába rejtett közel 300 gramm kristályos anyagot. A rendőrök előállították és bűnügyi őrizetbe vették.
A 23 éves férfi balesetet okozott Hajdúsámsonban. Soha nem volt vezetői engedélye és alkoholt is fogyasztott mielőtt a volán mögé ült. A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.