A Biharkeresztesi Határrendészeti Kirendeltség hírei
Az elmúlt 24 órában történt.
Az elmúlt 24 órában történt.
A megalapozott gyanú szerint a férfi két kerékpárt lopott el Debrecenben, de rövid időn belül elfogták a rendőrök. A nyomozók a bicikliket lefoglalták, majd visszaadták a sértetteknek.
Két 16 éves lány verekedése közben egy kés is előkerült.
A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság befejezte a nyomozást azzal a főorvossal és asszisztenssel szemben, akik a meglapozott gyanú szerint pénzt vettek át több betegtől is.
A külföldi járművezetőket a szabálytalanság megszüntetésére, és közigazgatási bírság megfizetésére kötelezték a Hajdú-Bihar Vármegyei rendőrök.
A berettyóújfalui rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A sofőrnek közigazgatási bírságot szabtak ki, míg a román állampolgárt előállították.
A berettyóújfalui rendőrök több sofőrrel szemben is eljárást indítottak sebességtúllépés miatt.
A gyanúsítottak egy 78 éves asszonyra törték rá az ajtót. A rendőrök néhány óra alatt elfogták őket.
A hétvégén két körözés alatt álló személlyel és egy túlsúlyos jármű vezetőjével szemben intézkedtek a határrendészek.