Gáz-riasztó pisztollyal lőtt haragosára
Vitapartnere többször megütötte az 51 éves férfit, aki viszonzásul elővette gáz-riasztó fegyverét, majd háromszor elsütötte. A berettyóújfalui rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Vitapartnere többször megütötte az 51 éves férfit, aki viszonzásul elővette gáz-riasztó fegyverét, majd háromszor elsütötte. A berettyóújfalui rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A hajdú-bihar vármegyei rendőrök a közlekedés biztonságának javítása érdekében a 471-es számú főúton és Debrecen területén tartottak összehangolt ellenőrzést.
Az egyenruhások mindkét személyt előállították.
A gyanú szerint egy 45 éves férfi a feljelentés alapján összesen 27 mobiltelefont tulajdonított el egy debreceni cég raktárhelyiségéből. A nyomozók 17 készüléket lefoglaltak, a gyanúsítottat pedig bűnügyi őrizetbe vették.
A rendőrség kéri a járművezetőket, hogy vegyék figyelembe a megváltozott út-, és látási viszonyokat a közlekedésük során.
A férfi Püspökladány belterületén hajtott neki egy villanyoszlopnak. A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A biharkeresztesi rendőrök két férfit előállítottak, egy nagyértékű gépkocsit pedig lefoglaltak.
Szexuális erőszak bűntett és súlyos testi sértés bűntett kísérlet miatt vettek bűnügyi őrizetbe a hajdúszoboszlói rendőrök egy férfit. A Debreceni Járásbíróság elrendelte a letartóztatását.
A gyanúsított letepert és megszúrt egy fiatal nőt a nyílt utcán, Hajdúszoboszlón. Szexuális erőszak bűntett és súlyos testi sértés bűntett kísérlet miatt vették bűnügyi őrizetbe a nyomozók.
A biharkeresztesi határrendészek közigazgatási bírságot szabtak ki.