Mind a négyen beismerték a tettüket
A fiatalok kerékpárokat akartak lopni Debrecenben, amikor megzavarták őket. Két fiút a helyszínen elfogtak, további két társukat pedig rövid időn belül azonosították a rendőrök.
A fiatalok kerékpárokat akartak lopni Debrecenben, amikor megzavarták őket. Két fiút a helyszínen elfogtak, további két társukat pedig rövid időn belül azonosították a rendőrök.
A biharkeresztesi rendőrök közigazgatási bírságot szabtak ki a férfinek.
Közokirat-hamisítás miatt kell felelnie a férfinek.
A debreceni nyomozók napokon belül elfogták a feltételezett elkövetőt.
A biharkeresztesi rendőrök közigazgatási bírságot szabtak ki a férfinek.
Körözött okmány és körözött autó miatt intézkedtek a Biharkeresztesi Határrendészeti Kirendeltség egyenruhásai.
A debreceni egyenruhások négy helyről, öt férfit állítottak elő az elmúlt napokban. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket. A felfokozott indulatok, az agresszió mögött az alkohol is szerepet játszott.
A járművezetőket a szabálytalanság megszüntetésére kötelezték.
A gyanú szerint három férfi prostitúcióra kényszerített fiatalkorú lányokat Debrecenben. A hajdú-bihari nyomozók bűnügyi őrizetbe vették őket.
Elhunyt kollégáikra emlékeztek a Hajdú-Bihar megyei rendőrök Halottak napja alkalmából.