Rablás miatt kell felelnie a testvérpárnak
A rendőrök befejezték a debreceni ékszerboltrablás miatt indított ügy vizsgálatát.
A rendőrök befejezték a debreceni ékszerboltrablás miatt indított ügy vizsgálatát.
A debreceni rendőrök még aznap elfogták a feltételezett elkövetőket, akik a gyanú szerint kiraboltak egy fiút.
A megyei rendőrfőkapitány fogadta a delegáció tagjait.
A rendőrök mindkét járművezetővel szemben büntetőeljárást indítottak.
A megalapozott gyanú szerint a 38 éves férfi hidegvérrel megölte idős ismerősét.
A létavértesi rendőrök egy, magát pakisztáni állampolgárnak valló férfit állítottak elő a kismarjai vasútállomásról.
A Nagykereki Autópálya Határátkelőhelyen belépésre jelentkező kamion rakterében 51 határsértő rejtőzködött. A rendőrök a jármű átvizsgálásakor megtalálták őket.
A debreceni bűnügyesek befejezték a nyomozást azzal a fiatal férfivel szemben, aki a gyanú szerint több mint 30 bűncselekményt követetett el Debrecenben és Győrben.
A hajdúböszörményi rendőrök egy nap alatt azonosították azt a férfit, aki a gyanú szerint úgy ült a volán mögé és okozott balesetet, hogy soha nem rendelkezett vezetői engedéllyel.
A megalapozott gyanú szerint a jármű vezetője a fénysorompó tilos jelzése ellenére hajtott be egy vasúti átjáróba, ahol egy vonatnak ütközött. A hajdúnánási rendőrök befejezték a baleset vizsgálatát.